Civil megmozdulás Sikaszóban

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A Zetelaka községhez tartozó Sikaszóban, az Alsó Bakó utcában lakók és ott nyaralók panaszkodnak, mert a nemrég megnyílt kőbányából a kitermelés során negyven tonnás teherautókkal egyre több követ szállítanak, így szennyezve a környezetet.

Jánosi András

2013. szeptember 17., 11:342013. szeptember 17., 11:34

2013. szeptember 17., 13:022013. szeptember 17., 13:02

A panaszosok augusztusban levélben fordultak Zetelaka polgármesteréhez, Nagy Attilához, hogy a közbirtokossággal karöltve „kövessen el mindent, hogy a községhez tartozó Sikaszóban, az Alsó Bakó utcában (volt erdei úton) és környékén haladéktalanul szűnjön meg a környezetrombolás, az itt lakók és nyaralók életének megkeserítése, egészségük megkárosítása, vagyonuk tönkretétele, amiért a kőbánya a felelős”. Ezt a levelet aláírták „az itt élők, itt vállalkozók és a rendszeresen szabadidejüket itt töltők nevében”: Cselényi László, a Sütő-ház társtulajdonosa, filmrendező, a Duna Televízió volt elnöke (Budapest, Sikaszó), Selmeczi György zeneszerző és zongoraművész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Magyar Opera rendezője és karmestere (Budapest, Kolozsvár, Küküllőmező), rendszeres sikaszói nyaraló (Selmeczi János hegedűművész nevében is), Kincses Margit főiskolai tanár, zongoraművész, rendszeres sikaszói nyaraló (Budapest, Puilisborosjenő), Szövérdi Márton technikus, a sikaszói Csobogó Kulcsosházak tulajdonosa, vállalkozó (Székelyudvarhely, Sikaszó), Cselényiné Sütő Ágnes, Sütő András leánya (Budapest, Sikaszó), Cselényi Sára Ágnes olasz nyelvi bölcsész és gyógyszerészeti asszisztens, Sütő András író unokája, gyermekeit fokozódó aggodalommal Sikaszóban vakációztató anya.

Ugyanakkor kilátásba helyeztek megtorló intézkedéseket is: „Mostantól természetesen minden létező hivatalos fórumhoz fordulunk. Amennyiben nem képes a Hatóság ezt a rombolást megszüntetni, kénytelenek leszünk a hazai és a nemzetközi média bevonásával a polgári engedetlenség eszközéhez folyamodni. Mindannyian, itt élők, szabadidőnket itt töltők, nyaralók és mindazok, akik velünk tartanak, kitelepedünk az útra, hogy ott többé a bánya egyetlen kamionja se haladhasson el.”

Megtudtuk, hogy a bányát a Transptour Kft. bérli a zetelaki közbirtokosságtól, az út használatára az engedélyt pedig a községtől váltották ki. Demény Attila, a Transptour Kft. vezetője kérdésünkre elmondta, hogy már első pillanatban hajlandó volt leülni bárkivel és párbeszédet indítani a probléma megoldásának érdekében. „Mégis a levél elküldése után rögtön feljelentést tettek a Környezetvédelmi Ügynökséghez. Jóformán még elolvasni sem lehetett, már jött az ügynökség ellenőrizni. Nem találtak rendellenességet.” A vezető azt állította, hogy minden engedélyt megszerzett, amit kellett, számláit időben kifizeti, és befektetése biztonságának érdekében szívesen tárgyal az érintettekkel, hogy közösen megoldhassák a problémát. „Béreltünk locsolóautót, mert csak száraz időben száll a por, de egyik ott lakó megakadályozta, hogy a háza előtt locsoljak. Azt akarja, hogy vegyem meg a házát. Az utat rendszeresen javítjuk, és ha a javításra panaszkodnának, szívesen orvosolnánk.” Demény hozzátette, hogy a bérleti díjak Zetelaka községkasszájába mennek, és egy ekkora bányából az államkasszát illető adó sem elenyésző. „Ezenkívül 25 zetelakinak állandó munkahelyet biztosítunk” – jelentette ki.

Nagy Attila polgármester megerősítette, hogy figyelemmel követi a fejleményeket, de ellentmondó információk is érkeznek hozzá. „Hiszem, hogy egy probléma megoldásához az érintettek párbeszéde az első lépés. Azon munkálkodom, hogy fórumot teremtsek ennek a párbeszédnek az elkezdéséhez. Nem zárkózom el semmilyen javaslattól, ami az érintett felektől érkezik, de olyantól sem, amely mindkét fél elfogadásával megoldaná ezt a kényes helyzetet. Ismétlem, megoldások csakis tárgyalások során érhetők el” – fogalmazott a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn

Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn
Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn
2026. március 16., hétfő

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn

Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás
2026. március 16., hétfő

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában

Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
Hirdetés