Céljaink határozzák meg életünket és fejlődésünket

Teltház fogadta szerdán délután D. Molnár Évát Székelyudvarhelyen, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatán. Antal Sándor, a tudományegyetem székelyudvarhelyi tagozatának vezetője felidézte a szerző székelyudvarhelyi tanulmányait: szerinte már középiskolás éveiben is benne volt a céltudatosság. Megemlítette, érdekes módon emlékezetében az maradt meg a szerzőről, hogy karateórákra járt.

A galambfalvi származású szerző elmondta, a harcművészet szorosan összefügg a tudatos fejlődéssel, hiszen a karate fő tanítása – a legnagyobb ellenséged önmagad vagy – lényegében az önszabályozást írja le. Bár eredetileg nem készült pedagógiára, a gimnázium utolsó éveiben kezdett el foglalkozni ezzel, amit az egyetemi évei alatt folytatott, ugyanis pszichológiával és a magyar nyelvvel ötvözte a pedagógiát, feszegette ennek határait: autistákkal, pszichodrámával foglalkozott, így erősödött meg benne a vágy, hogy felfedezze, miként fejlődnek és alakulnak át a gyerekek készségei.

Pedagógiai kutatók körében van egy elterjedt mondás, miszerint mindenki azzal foglalkozik, amiből hiányt szenved és saját maga kérdéseire keresi a választ – mondta el D. Molnár Éva a közönségnek – ezért kezdte el tanulmányozni az önszabályozást. Hozzátette, emellett motiválta az egyetem alatt megtapasztalt nem hatékony tanulási stratégiák művelése.

Saját tapasztalataival tette színesebbé az amúgy tudományos jellegű bemutatót: diákjai, hallgatói, de saját gyerekeinek viselkedésével és célkitűzéseivel illusztrálta a könyv témáját D. Molnár Éva, aki jelenleg a Szegedi Tudományegyetem egyetemi adjunktusa. Felhívta a figyelmet: ennek ellenére a könyv egy tudományos kutatás eredménye, amelyet a megfelelő szabályok szerint szerkesztett, ezért nem egy könnyed olvasmány.

A szerző kiemelte a célkitűzés fázisát, szerinte ez a legfontosabb a tanulás menetében, hiszen ez határozza meg a folyamat többi lépését, ehhez rendelik alá a tanulók a környezetet, illetve a külső hatásokat. A prezentáció során elmondta, hogy a tanulás önszabályozása kontextusfüggő, ez csak akkor lehet valóban hatásos, ha a tanulást személyessé teszi az egyén, hogy saját igényeinek feleljen meg. Ehhez szükséges megismerni önmagunkat, saját határainkat, csak ezt követően találhatja meg a tanuló a megfelelő irányt, intenzitást és időtartamot, amely biztosítja az információk elsajátításának hatékonyságát, főként, hogy ez ne csak egy jó jegyet biztosítson, hanem tartós tudást, amelyet későbbiekben is fel lehet használni.

A diákok többsége nem ismeri tanulási módszereket – világított rá D. Molnár Éva –, így gyakran nincs lehetőségük felfedezni olyan stratégiákat, amelyek saját képességeikhez alkalmazható, ezért a legtöbb diák sikertelenséggel küzd, inkább a halasztást választja, ezért terjed el a kudarckedvű magatartás – annyit tanulni, hogy átmenjünk a vizsgán –, amely csak a túlélést biztosítja, végső soron pedig azt, hogy a diákok többsége eredménytelenül lép ki az iskola kapuján. A valóban produktív és felhasználható tanulmány csakis a megfelelő céllal érhető el, ennek a kulcsa az önreflexió, amely során saját igényei szerint hoz tudatos döntéseket, és folyamatosan motiválja önmagát, hogy elérje a végső célját, nemcsak a diák és hallgató, hanem bárki, aki önmagát szeretné megvalósítani.