Célegyenesbe ért a Borvizek útja

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Nyolc év döcögés után beindult a Borvizek útja: Kovászna megyében még egy kezelőközpontot kell beindítani, a többi működik, Hargita megyében is megtörtént a végleges átvétel.

Bíró Blanka

2014. május 29., 21:152014. május 29., 21:15

2014. május 29., 21:202014. május 29., 21:20

Amint arról már több ízben is írtunk, a kétmegyés európai uniós projektet a Phare előcsatlakozási pénzekből 10 millió euróval finanszírozták, a cél az volt, hogy 14 székelyföldi település ásványvízre épülő, hagyományos székelyföldi gyógyfürdőkultúráját felélesszék. A projektet azonban nem sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani.

Bölöni nyitásra várva

A Kovászna megyei egészségházak például a megépülés után évekig üresen álltak, tavaly és idén azonban a bölöni kivételével mindegyik megnyílt. A működtetés legnagyobb akadálya az volt, hogy a fenntartó önkormányzatok – a válság begyűrűzése után bevezetett létszámstop miatt – nem alkalmazhattak személyzetet, ezért hozták létre az Aquasic egyesületet.

Demeter István, az Aquasic elnöke portálunknak elmondta, a belépők 10 lejbe kerülnek, gyerekeknek, diákoknak 5 lejbe, de az ebből befolyó bevétel nem fedezi a kiadásokat, így az önkormányzatok által befizetett tagsági díjból működtetik a létesítményeket. Az egyesületet alapító önkormányzatok tagsági díjként havi 1500 lejt fizetnek be, a Kovászna megyei önkormányzat pedig havi 6 ezer eurót. Összesen tizenegy alkalmazottat foglalkoztatnak a málnásfürdői, oltszemi, előpataki és hatolykai központokban.

A tervek szerint a nyár folyamán a bölönit is megnyitják, mondta Demeter István. A fenntartók különböző fejlesztési elképzelésekkel próbálják vonzóvá tenni a központokat, Málnásfürdőn fizikoterápiás gépeket vásárolnának, Előpatakon a szórakozásra fektetik a hangsúlyt, biliárdasztalt helyeztek üzembe, Oltszemen fogászati rendelőt rendeztek be.

Gondot jelent azonban, hogy a temesvári Confort Rt. még mindig nem fizetett a háromszéki alvállalkozóknak, bár a kifizetési határidő már három éve lejárt. A temesvári vállalkozás jelenleg felszámolás alatt áll, és több mint kétmillió euróval tartozik a székelyföldi alvállalkozóinak.

Még nem működik az udvarhelyi mofetta

Hargita megyében nem épült kezelőközpont, a megvalósult létesítmények nagy része utcai bútorzat, sétányok, utak, dekoratív vízmedencék, borvízforrások, utcai világítás, csatornázás, zöldövezet, Székelyudvarhelyen ugyanakkor feljavították a mofetta épületét, de még nincs működőképes állapotban, tájékoztatott Borboly Csaba.

A Hargita megyei közgyűlés elnöke elmondta, a végleges átvétel megtörtént, és még akadtak olyan problémák – például károsodott az ültetett növényzet –, amelyekre garanciát vállalt a kivitelező, és helyreállítja a bekövetkezett kárt. Szerinte a Borvizek útja által a székely közösség közvetve juthat haszonhoz – a turistában jó benyomást kelt a látvány, amit utólag megoszthat másokkal.

Borboly Csaba elmondta, a székelyudvarhelyi mofetta és színpad használatáért lehet majd költséget felszámolni, a többi létesítményért nem, ezek karbantartását a helyi önkormányzatok végzik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Újabb terepszemle a parajdi sóbányánál, ezúttal már fenyegető környezetben

Nem hisz abban, hogy megvalósul a Korond-patak végleges elterelése a parajdi sószorosnál, ám mindenképp szükség van egy lebetonozott mederre a kiépített csőrendszer mellett – állítja a kivitelező cég munkapontvezetője, Paul Bejan.

Újabb terepszemle a parajdi sóbányánál, ezúttal már fenyegető környezetben
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Nyergesvontató sodródott le az úttestről Farkaslaka határában

Szerencsére csak anyagi kár keletkezett a hétfő esti balesetben, amely során egy nyergesvontató sodródott le a 13A jelzésű országútról Farkaslaka határában – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Nyergesvontató sodródott le az úttestről Farkaslaka határában
2025. november 10., hétfő

Miért lőtték ki a medvét a székelykeresztúri tavaknál?

Többször is károkat okozott az elmúlt években egy megtermett hím medve Székelykeresztúr, illetve Románandrásfalva község környékén. Legutóbb juhokat ölt, és az emberekre is veszélyt jelentett az egyed, ezért kénytelenek voltak kilőni.

Miért lőtték ki a medvét a székelykeresztúri tavaknál?
2025. november 10., hétfő

Újabb útlezárás Székelyudvarhelyen

Nehezebb lesz feljutni kedden a Cserehát-negyedbe, hiszen lezárják az Éltetőkút utcát – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Újabb útlezárás Székelyudvarhelyen
Újabb útlezárás Székelyudvarhelyen
2025. november 10., hétfő

Újabb útlezárás Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója is érintett egy bírósági ügyben

Bíróság elé kerül egy büntetőügy, amelyben a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója, László Szabolcs is érintett. Az ügy egy tavaly nyári incidensből indult, és jelenleg a Székelyudvarhelyi Bíróság előzetes tanácsa vizsgálja.

A Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója is érintett egy bírósági ügyben
2025. november 10., hétfő

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra hétfői közleménye szerint a vészhelyzet december 9-ig lesz érvényben.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. november 10., hétfő

Forgalmi nehézségekre kell számítani Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.

Forgalmi nehézségekre kell számítani Székelyudvarhely szombatfalvi részén
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Öt kilométernyi mezei utat aszfaltoznak le Kápolnásfaluban

Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.

Öt kilométernyi mezei utat aszfaltoznak le Kápolnásfaluban
2025. november 09., vasárnap

Modern műtéti korszak kezdődött a székelyudvarhelyi kórházban

A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.

Modern műtéti korszak kezdődött a székelyudvarhelyi kórházban
2025. november 08., szombat

Újra a zenéé a főszerep: Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál huszonharmadjára

Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.

Újra a zenéé a főszerep: Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál huszonharmadjára
Hirdetés