
Fotó: Barabás Ákos
Határozottan elutasította a közösségi oldalára írt bejegyzésében Bunta Levente polgármester, hogy az udvarhelyi önkormányzat emelte volna az adókat. Az EMNP hiányolja a szakmaiságot, míg a vállalkozók találkozni szeretnének a városvezetővel.
„A kormány által meghatározott normák miatt lehetséges, hogy egyes vállalkozóknak akár lényegesen több adót kell fizetniük, de ehhez semmi köze az önkormányzatnak, az ugyanis nem változtatott” – reagált az udvarhelyszéki vállalkozóknak a témával kapcsolatos felháborodására Bunta Levente polgármester. Az elöljáró közösségi oldalán publikált bejegyzésében elutasítja a téma „arrogáns” megközelítését, függetlenül attól, hogy választási év van vagy sem.
Bunta több lehetséges okot is felsorol arra vonatkozóan, hogy miért fizethetnek az eddiginél több ingatlanadót a vállalkozók. Lehetségesnek tartja, hogy egyesek banki ügyleteik miatt magasra növelték ingatlanjuk könyvelési értékét, de ugyanezt tehették bizonyos pályázatokhoz szükséges önrész előteremtése érdekében is.
Azoknak a cégtulajdonosoknak is több adót kell fizetniük, akik alulértékeltették ingatlanjukat, mindeddig spórolva kiadásaikon. Továbbá Bunta Levente szerint létezhetnek olyan vállalkozók is, akiknek nem volt felértékelve az ingatlanjuk – ezt kötelezően meg kell tenniük. Állítja, hogy az önkormányzat az elmúlt nyolc évben nem változtatott adópolitikáján, még az infláció hatására sem.
A polgármester megjegyzi, a Városháza már dolgozik egy olyan támogatási rendszeren, amely azokat a vállalkozókat segíti, akik jó fizetéseket adnak az alkalmazottaknak, magas hozzáadott értéket teremtenek, újabb munkahelyeket hoznak létre vagy az innováció területén dolgoznak.
Nagy György, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének elnöke nem kívánt reagálni Bunta Levente bejegyzésére, azt viszont elmondta, hogy a szervezet tartja magát korábbi elképzeléséhez, mely szerint tárgyalni szeretnének a polgármesterrel az adók csökkentése érdekében. Ezzel kapcsolatban telefonon beszélt a tisztségviselővel, aki pozitívan fogadta a kezdeményezést.
Hiányolja a szakmaiságot a néppárt
A helyi adók és illetékek módosítását javasolja az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi szervezete. Hétfőn sajtótájékoztatón fejezte ki elégedetlenségét Jakab Attila és Zakariás Zoltán néppárti önkormányzati képviselő.
A határozat csak hivatalbarát, ám a vállalkozóknak, természetes személyeknek és a civil szervezeteknek nem kedvező – véli Zakariás. Míg tavalyig teljes adókedvezményben részesültek, januártól a Udvarhelyi Fiatal Fórumnak, a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának és a Palló Imre Alapítványnak is ki kell fizetnie ingatlanadója felét.
Jakab Attila szerint a magánszemélyeket is rosszul érinti az adóváltozás: egy udvarhelyi háromszobás lakás adója húsz lejjel növekedett egy év alatt, a kiskerttel rendelkezők tavalyig hét lejt fizettek egy tízáras mezőgazdasági területként elkönyvelt veteményesre, januártól viszont már 158 lejre növekedett az illeték.
A néppárti képviselőt felháborította, hogy egyetlen tanácsosként szólalt fel a határozat jelenlegi formája ellen. „Arros Orsolya RMDSZ-es polgármesterjelölt fizetett hirdetésben jelentette ki, hogy csökkenteni kell az adón, miközben RMDSZ-es férje szó nélkül megszavazta azt” – fogalmazott.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!