Bukarestben tiltakozott a postások szakszervezete

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Huszonöt Hargita megyei postai alkalmazott utazott Bukarestbe vasárnap, hogy részt vegyen a Postai Dolgozók Országos Szakszervezete által megszervezett többezres tüntetésen. A postások elszántak, készek az általános sztrájkra is.

Széchely István

2014. május 11., 18:472014. május 11., 18:47

Több ezer postai alkalmazott gyűlt össze vasárnap Bukarestben a kormány épülete előtti tüntetésen, hogy hangot adjon tiltakozásának az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt. Hargita megyéből huszonöt postai dolgozó utazott el a tüntetésre egy bérelt autóbusszal, mondta el Szabó István, a Postai Dolgozók Országos Szakszervezetének Hargita megyei vezetője, aki sikeresnek ítélte a tüntetést. Az érdekvédelmi tömörülés vezetői beszédeket mondtak, elhangzottak a postások követelései, köztük a legfőbb, amelyben követelik a vállalat vezérigazgatójának, Ion Smeeianunak, valamint Rosita Alexe ügyvezető igazgatónak a lemondását.

Eredményes volt a tüntetés, hiszen elérték, hogy a szakszervezeti vezetőket megbeszélésre hívta a távközlési miniszter, valamint a társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter – tájékoztatott Szabó István, hozzáfűzve, hogy mintegy 3500 postás vett részt az országos tüntetésen. Korábban elmondta, hogy a hónapok óta fennálló helyzet miatt nyomott a hangulat a postai dolgozók körében, most viszont – a sztrájkívek összesítése után – azt is közölte, hogy céljaik elérése érdekében a postások készek mindent vállalni, ha szükséges, leállnak a munkával és általános sztrájkba lépnek. „Annak arányában, hogy milyen mértékben lesznek teljesítve a kéréseink, lépünk tovább és döntünk újabb tiltakozások mellett” – fogalmazott a szakszervezet Hargita megyei képviselője.

Az érdekvédelmi szervezet által kidolgozott sztrájknaptár szerint a postások tiltakozássorozata kedden japánsztrájkkal folytatódik, majd csütörtökön sztrájkőrséggel, a megyei postahivatal épülete előtt. Ha azt követően sem teljesítik követeléseiket, akkor a szakszervezeti vezetők éhségsztrájkba lépnek. A postások a kollektív munkaszerződésben foglaltak megszegése ellen tiltakoznak, és a vállalat vezérigazgatójának, valamint ügyvezető igazgatójának lemondását követelik, ugyanakkor az elmúlt évek inflációjával egyenértékű, azaz 20 százalékos béremelést. Követelik azt is, hogy a posta fizesse ki a túlórákat, valamint hogy hirdessék meg az üresen maradt postai állásokat.

A szakszervezeti képviselők panaszai szerint a vállalatnál az elmúlt évben végrehajtott leépítések és átszervezések miatt a postások túlterheltek. Szabó István szerint egyre gyakoribb a Hargita megyei postánál az, hogy idegkimerültség miatt betegszabadságra kényszerülnek az alkalmazottak, de az állandó stresszel összefüggésbe hozható szívroham és országos szinten több öngyilkosság is történt a postások körében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés