
Fotó: Barabás Ákos
Feljelentést tettek ismeretlen szemetelők ellen a székelyudvarhelyi civil kezdeményezők, akik a napokban újra kitakarították a Szejke-patak medrét.
2016. március 08., 19:232016. március 08., 19:23
Az előző években több alkalommal is kitakarított patakmedret idén február elején tisztították meg először, leginkább horgászokból álló önkéntesek. Azóta ismét annyi szemét gyűlt, hogy múlt szombaton újból összefogtak nyolcan megtisztítani a partot: a Holló utcai betonhídtól egészen a patak Nagy-Küküllői torkolatáig kitakarították a medret, ezúttal is rengeteg szemetet összegyűjtve.
Magyari Lajos, az egyik kezdeményező közölte, főleg háztartási hulladékot találtak: pillepalackot, pelenkát, kidobott ruhát, de még autóhűtőt is, illetve az EU-s támogatásból származó élelmiszerek csomagolópapírjaiból, zacskóiból is nagyon sokat összeszedtek. Néhány, a patak mellett lakó személy önthette be a hulladékot, amit a víz és a szél széthordott – tette hozzá.
Az önkéntesek immár megelégelték az állandó szemetelést, ezért kedden ismeretlen tettes, tettesek ellen panaszt tettek a székelyudvarhelyi helyi rendőrségen. László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője kérdésünkre elmondta, a feljelentést kivizsgálják, és ha az megalapozott, pénzbírságot rónak ki.
„Környezetvédelmi referensünk van, aki ilyen esetben kiszáll a helyszínre, és megvizsgálja a feljelentésben szereplő panaszt. Mivel ebben az esetben nincs konkrét személy megnevezve vétkesként, leellenőrizzük a környéken lévő háztartásokat és a hulladékszállító vállalat szerződéseit. Amennyiben a lakók nem rendelkeznek olyan kukákkal, amiket a cég megkövetel, akkor büntetést kapnak. Akiknek pedig van, újból felszólítjuk, hogy használják ezeket a szabványkukákat a céljuknak megfelelően, és ne a patakba öntsék a szemetet, hiszen állítólag nagyon rövid idő alatt újból felgyűlt a szemét a patakmederben, amit nemrég takarítottak ki” – közölte László Szabolcs, hozzáfűzve, hogy a panaszban vannak célzások a vétkesek kilétére, ami elegendő is, hogy pontosabban utánanézzenek és felelősségre vonják őket.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!