Beteg gyerekeknek gyűjt a Caritas

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Szerezz örömet a beteg gyermekeknek! mottóval mesekönyv- és játékgyűjtési akciót szervez a gyulafehérvári Caritas Önkéntes Szolgálat székelyudvarhelyi szervezete. A megunt vagy kinőtt, viszont jó állapotban lévő adományokat a több helyszínen felállított gyűjtőpontoknál lehet leadni április 2-áig.

Kovács Eszter

2012. március 19., 17:572012. március 19., 17:57

2012. március 19., 18:222012. március 19., 18:22

„Három és fél éve működik a Caritas székelyudvarhelyi szervezetének kórházi meseolvasó programja: körülbelül 30 önkéntes, többnyire fiatalok hétköznapokon felolvasnak a városi kórházban fekvő kis betegeknek, illetve az elhagyott gyerekek etetésében is segédkeznek” – magyarázta a sajtó képviselőinek Bíró Ildikó önkénteskoordinátor. Megtudtuk, a szervezet jelentős beruházással bővítette a kórházi játék- és mesekönyvkészletet, melyek azonban január folyamán eltűntek. „Az eltűnt játékok pótlása lenne a cél, hisz véleményem szerint minden gyerekes családnál vannak otthon megunt, kinőtt játékok, amelyek amúgy a kukában, a padláson végeznék” – tette hozzá Bolyai Csaba, a programban segédkező önkéntes.

A szervezők mindenféle jó állapotban lévő játékot, kirakóst és gyerekkönyvet szívesen fogadnak. „Amit tudunk, a kórházban hasznosítunk, de például a plüssállatokat – higiéniai okokból – továbbadjuk társszervezeteinknek” – mondta Bolyai Csaba. A szervezők ugyanakkor kihangsúlyozták, készpénzt nem fogadnak el, viszont akinek nincs adományozandó játéka, mégis beszállna a gyűjtésbe, azt kisegítik a vásárlásban.

A gyűjtés kedden figyelemfelkeltő nyitóakcióval kezdődik: délután 3 órakor villámcsődület lesz a Márton Áron téren. Egyébként a szervezők tervei között szerepel, hogy Székelyudvarhely jelentős személyeit, illetve elöljáróit, továbbá a polgármestert is felkérik, hogy támogassák a programot. „A kórházban fekvő gyerekeknek rendkívül fontos az a napi egy-egy órányi foglalkozás, meseolvasás, hisz javarészt egyedül, fekve töltik a napok nagy részét” – mesélte Bíró Ildikó. A gyulafehérvári Caritas székelyudvarhelyi szervezetének segítségével működik a városi könyvtár kórházi mobil tékája is: az önkéntesek hetente kétszer látogatják meg a fekvőbetegeket.

A Szerezz örömet a beteg gyermekeknek! gyűjtőakcióra szánt adományokat a város középiskoláiban felállított gyűjtőpontoknál, illetve a Caritas székelyudvarhelyi székhelyén (Kossuth Lajos utca 18. szám), továbbá a Kis Szent Teréz római katolikus plébániatemplomban és a Lakatosok utca 3. szám alatti játszóháznál lehet leadni. További információkért a 0732-830171-es telefonszám hívható, illetve az ildiko.biro@caritas-ab.ro e-mail címre lehet írni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés