
Fotó: Lukácsi Lehel
Nem annyira a napirendre tűzöttek, mint inkább az előtte és utána elhangzottak bizonyultak érdekesnek a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület soros ülésén. A szeptemberi ülésen felmerült a márciusban végrehajtott bontások ügye is.
2015. szeptember 25., 15:032015. szeptember 25., 15:03
2015. szeptember 25., 15:042015. szeptember 25., 15:04
Mint arról már írtunk, akkor a város területén több illegálisan épített ingatlant bontatott le a városvezetőség, egyebek mellett a Termés utcai Gábor család portáján több épületet is. Gálfi Árpád, az MPP-frakció vezetője újfent arról érdeklődött, hogy mennyibe került a városnak a bontás, illetve hogy azt sikerült-e behajtani azokon, akik illegálisan építkeztek.
„Akkor fotókkal is alátámasztva a bethlenfalvi közösség benyújtott a hivatalhoz egy másik beadványt, melyben arról tájékoztattuk, hogy néhány órával a bontás után a Gábor család újraépítette az egyik pajtát. Ez ügyben milyen előrelépés történt az elmúlt fél évben?” – vetette fel Gálfi. Az említett időszakban több helyen is volt bontás a városban, ennek összköltsége 15 ezer lej volt, sorolta Tikosi László műszaki igazgató, majd hozzátette, az összeg behajtását már kezdeményezték az illetékesek, ez azonban még nem történt meg. Az újraépítés ügyében viszont tehetetlen a város, jegyezte meg Bunta Levente, hisz az újabb lépéseket már az ügyészségnek kellene megtennie.
Kisebb vita alakult ki ugyanakkor a Mikes Kelemen utca zonális rendezési tervének (PUZ) elfogadása kapcsán. Mike Levente MPP-s városatya ismételten elmondta, hogy bár a hivatal illetékesei dicséretes körültekintéssel állítják össze a részleges városrendezési terveket, az Általános Városrendezési Terv hiányában „káosz” van a városban. Az illegális építkezések apropóján egyébként kiderült, valóban több olyan eset van, hogy a rendezési terv hiányában a lakók engedély nélkül fognak hozzá az építkezéshez. Mint Jakab Mária, a hivatal munkatársa kifejtette, 1000-től 10 ezer lejig terjedő büntetés szabható ki az illegálisan építkezőkre, ám ha ezt az illetékes kifizeti, vagy az építkezés elkezdésétől számított három éven belül nem történik büntetés, és az ingatlan megfelel az urbanisztikai előírásoknak, a tulajdonos kérheti annak legalitásba helyezését. Gyakoriak az ilyen esetek Udvarhelyen, tudtuk meg, ez fog történni például a Mikes Kelemen utcában is.
A képviselő-testületi ülésen szó volt még egy ifjúsági lakás kiosztásáról, illetve a Tomcsa Sándor Színház, valamint az Udvarhely Néptáncműhely tisztségjegyzékeink módosításáról is.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!