Bárány, hímes tojás, ünnepváró asztalok

Homoródújfaluban a tojáskiállítással egybekötött szeretetvendégséggel tartják életben a hagyományt – mutatta be vetített képes előadásában Ilkei Judit tiszteletes asszony. Az előkészület az asszonyközösség tiszte. Maguk is két ízben tanultak gyimesi hagyományos tojásírást Zsigmond Ibolyától – másodjára a gyepesi asszonyokkal együtt. A színdarabok bemutatása mellett a sütemények elkészítését is vállalják. Bevonva a gyermekeket, nem merülnek feledésbe a locsolóversek sem. 

A homoródalmási Csáka Ibolya Farkas Andrást, Fűzi Idát és Bálint Ilonát kérdezte, hogy a keresztények legfontosabb ünnepét a községben élő unitárius és katolikus közösségek szokásait bemutathassa. „Nagyhéten nemcsak lelkünket, hanem környezetünket is megtisztítjuk, ünneplőbe öltöztetjük” – halottuk a bágyi, városfalvi részvevőktől. Patakfalván Geréb Éva tiszteletes asszony az idősektől azt is megtudta: a szőttest, az ágyneműt is kitették, hogy a „nagypénteki szél járja meg”. A helyi aszalóban szárított gyümölcsökből készült a böjtös ebéd. Szentpálon szilvalevest ettek – mondta el Imre Gyöngyi.

Almáson a szigorú böjti napon az állatokat nem fogták be, mezőre sem mentek, tilos volt a kenyérsütés is. Gyászruhával vagy legalább fekete fejkendővel gyászolták Jézust az asszonyok. Délelőtt templomba mentek istentiszteletre, este pedig elénekelték a passiót. A későbbi időkben a templomozás végén énekelték el az egyházfiak és azok, akik szerették az éneklést vagy az „éneklők”, azok a férfiak, akik a halottas háznál is szoktak énekelni. Este, amikor a vacsoracsillag feljött, akkor ették meg a levágott bárány aprólékát. Nagyszombaton testileg és lelkileg készültek a húsvétvasárnapi úrvacsoravételre. Ezen a napon Jézus életére és halálára emlékeztek, és ma is azt teszik.

A városfalvi Bartos Katalintól tudjuk: nagyszombaton tejfölös lepényt sütnek. Az első napi ünnepi leves az ispékes, amely bárányaprólékból, sok petrezselyemzölddel és rántással készül. Falujukban sok a juhtartó gazda, nem töltik a bárányt. Almáson a katolikusok „a délelőtti misére kosárral mennek, benne báránycomb, kalács, sonka, tojás és bor volt. A báránycomb Krisztus áldozatát, a bor a vérét, a tojás az újjászületést, az egészen főtt tojás pedig a családi összetartást jelképezi.” A vendégváró asztalra házi tyúkleves, második fogásként töltött bárány kerül pityókasalátával. A töpörtyűs pogácsa sem maradhat el.

Húsvétvasárnap este színdarabos bált rendeztek sok helyütt. Almáson „táncnak” nevezték. Reggelig tartott, s azzal a „sunggal” a legények indultak locsolni. A zenészeknek úgy kellett fújniuk a kürtöt, hogy a lámpa égve maradjon. Ha kialudt, létrát kellett hozni, és újra kellett gyújtani a kúltúrház három lámpáját. Bálkirályt és bálkirálynőt választottak, felemelték őket a levegőbe, és kiáltották: „Éljen a bálkirály! Éljen a bálkirálynő!”. Reggel felé játszadoztak. A táncban ment a „sapkázás”. Egymás fejéről lerántották a sapkát. Sokszor még verekedés is kerekedett belőle. A bálszervezőket „kezeseknek” hívták.

Húsvéthétfőn a legények és a gyermekek indultak locsolkodni. Régen sima vízzel locsoltak, később kölnivízzel. A vederrel kútból vagy a patakból merítették a vizet, azzal loccsantották le a ház asszonyát vagy „akit elöl-hátul kaptak”. Versikéket mondtak, cserébe piros tojás járt, amit az asszonyok előzőleg festettek, hímeztek vagy megírtak. Locsolkodás után az asszonyok kalácsot, süteményt, pálinkát, bort kínálgattak. A locsolkodás szokása mára minden településen a szűk családi körre korlátozódik. Bágyban néhány éve a fiatal férfiak újra csapatokba verődnek.