
Fotó: Thomas Campean
Szent Borbála napján, azaz december 4-én ünnepelték meg a bányásznapot a parajdi sóbánya alkalmazottai.
2013. december 04., 18:532013. december 04., 18:53
2013. december 04., 19:022013. december 04., 19:02
Délben a bányaigazgatóság udvarán lévő emlékművet koszorúzták meg, amely az 1985-ben történt bányaszerencsétlenségben elhunyt három bányásznak állít emléket, ezt követően pedig a bánya impozáns vendéglőjében terített asztal mellett engedhették ki a gőzt a bányászok. Az ünnepi hangulatról a parajdi fúvószenekar gondoskodott.
Szent Borbála többek között a bányászok védőszentje is, aki egy pogány királynak volt a leánya. A legenda szerint megkeresztelkedett, emiatt apja saját kezűleg fejezte le, majd a villám belecsapott az apába.
Az előző években a bányásznapot augusztusban ünnepelték, kint a szabadban. „Mivel kicsit ellaposodott a rendezvény, úgy döntöttünk, hogy áttesszük decemberre és bent tartjuk a bányában. Hatszáz személyt hívtunk meg, alkalmazottainkat családostól és azokat, akiknek közük van a bányához, bányászathoz” – mondta el Seprődi Zoltán igazgató.
Ahogyan a bányászok nyilatkoztak, nagyon szép gesztus a cég részéről, hogy családostól, sőt barátaikkal együtt jöhettek ünnepelni.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!