Alig egy hete újították fel és adták át Székelyudvarhelyen a sétatéri játszóteret, de máris gondok adódtak vele. Az egyik játékelemből kieső csavar szinte balesetet okozott, ugyanakkor a régi nagy csúszda egyik korlátja is letörött.
2016. június 12., 16:252016. június 12., 16:25
A gyorsan lezajlott játszótér-felújítás során a régi csúszdán nem végeztek semmilyen állapotjavító szépítést, még a csúszda alatti kis helyiség is szemetes maradt, tele feltételezhetően még a játszótéri dohányzást tiltó törvény érvénybe lépése előtt elszívott cigaretták csikkjeivel.
„Átadás előtt a játszótér új játékait szúrópróba-szerűen leellenőriztük, egyikkel sem volt gond” – nyilatkozta Ülkei Zoltán, a városgazdálkodási osztály vezetője. Hozzátette, hogy a kivitelező cég a meghibásodott játékelem csavarjait megerősítette, akkor újra ellenőrizték a többi játékot is, és nem észleltek meghibásodást.
A régi nagy csúszda állapotával kapcsolatban elmondta, hogy a kivitelező szerint a gyermeknapi átadáskor még megvoltak a korlátok, valószínűleg valaki azóta törte le az egyiket, amit hamarosan pótolnak. A kis dombon elhelyezett csúszdát nem volt mivel helyettesíteni, ezért tartották meg a régi játékelemet. A polgármesteri hivatal a kivitelező céggel egyeztetve javít a csúszda állapotán – ígérte Ülkei Zoltán. Ugyanakkor azt is közölte, hogy a játszótér kapuját a városi strand éjjeliőre késő este bezárja, majd reggel újra kinyitja, ezzel is próbálják a rendet és tisztaságot megőrizni. A helyi rendőrség is megfigyelés alatt tartja a teret.
Egyébként nemcsak itt, hanem a Bethlen-negyedben felújított játszótéren is hamar meghibásodtak a játékelemek.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!