
A Gimi csapata nyert, a Refié dicséretet kapott, de a Pedáé sem szégyenkezhetett hét végén Kolozsváron, az immár hetedik alkalommal megtartott Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének döntőjén nyújtott teljesítménye miatt. Udvarhely büszke lehet arra, hogy egyedülálló módon három helyi középiskola csapata is bejutott a legjobb tizenöt közé – vallják a felkészítő tanárok.
2015. március 09., 21:282015. március 09., 21:28
Egyik udvarhelyi benevező sem szerepelt rosszul a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete által immár hetedik alkalommal megrendezett Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyén: a Tamási Áron Gimnázium, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, illetve a Benedek Elek Pedagógiai Líceum háromfős csapatai ötvennégyből jutottak be a legjobb tizenöt közé, így részt vehettek a múlt hét végén Kolozsváron megtartott kétnapos döntőn.
A háromfordulós versenyre a csapatoknak januárban kellett benevezniük. A megmérettetés első két szakaszában interneten kellett megoldaniuk a feladatokat piackutatás, azaz adatgyűjtés és adatelemzés témakörben – adta tudtunkra Dimén-Varga László, a gimis csapat felkészítő tanára. Mint kifejtette, ennek alapján jutott be több mint ötvenből tizenöt – köztük három udvarhelyi – csapat a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán hét végén megtartott döntőbe. A rangos vetélkedő utolsó szakaszán egy valós vállalkozás problémájára vonatkozó gazdasági esettanulmányt kellett elkészíteni. Az első napon a csapatok egymástól és a külvilágtól elszigetelten dolgozták ki megoldásaikat, amelyeket a verseny második napján gyakorló szakemberekből álló zsűri előtt mutattak be.
A bemutató során mind az ötleteket, mind az előadásmódot értékelhette a zsűri. A legjobbnak a Tamási Áron Gimnázium diákjai, a tizenkettedikes Boros Éva és Szász Bálint, illetve a tizenegyedikes Kelemen Kincső alkotta Undiscovered csapat bizonyult, amely nem először vett részt a versenyen, így már volt gyakorlata ötletei bemutatásában. Dimén-Varga szerint a szerencsén is múlt, hogy kinek melyik csapattal kellett azonos csoportkörben bemutatnia esettanulmányát, ugyanis a pedások elég nehéz mezőnybe kerültek.
A Refi csapata (Gagiu Krisztina, Szabó Attila, Szígyártó Sára) ötödik helyezést ért el, így dicséretben részesült. Mint Lőrincz Edit, a csapat felkészítő tanára elmondta, a rendezvényen jelen lévő szakemberek közül többen is gratuláltak nekik az ötletekhez, de felhívták figyelmüket arra, hogy meg kell tanulniuk „eladni” is azokat. A csapat nagyon elégedett az eredményével, hiszen első alkalommal jutottak be a döntőbe, így nem igazán tudták, mire számítsanak a bemutatás során – tudtuk meg Lőrincz Edittől. A mostani tizenegyedikes tanulók jövőre is szívesen beneveznének a versenyre. A Benedek Elek Pedagógiai Líceum tanulóit Lukács István készített fel. A döntős diákok a nyeremények mellett az egyetemi felvételin felhasználható pluszpontokat is kaptak.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!