
Fotó: Veres Nándor
A Székely Nemzeti Tanács másodszor is megfogalmazta a Székelyföld autonómiájára vonatkozó kiáltványát, melyben felkéri Székelyföld önkormányzatait, hogy tanácsi határozatban fejezzék ki az általuk képviselt közösség igényét Székelyföld területi autonómiájára. Bár az udvarhelyszéki településvezetők tudnak a felhívásról, erre vonatkozó tanácsi határozat még nem született a térségben, ugyanis – mint az elöljárók portálunknak elmondták – nem kapták meg az SZNT dokumentumait. Utóbbi szervezetnél ezzel ellentétben mintegy másfél száz címzettről beszélnek, sőt Udvarhelyszéken külön postázták a felhívást az RMDSZ széki szervezetének, azzal a kéréssel, hogy juttassák el a helyi önkormányzatokhoz, polgármesteri hivatalokhoz.
2014. május 06., 19:182014. május 06., 19:18
2014. május 06., 19:272014. május 06., 19:27
A Székely Nemzeti Tanács február 12-én tett felhívása szerint kérik láthatóvá tenni a nagyvilág számára, hogy a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, továbbá egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett a magyar is legyen hivatalos nyelv – áll a dokumentumban. A felhívás nyomán két hónapja érdeklődtünk az udvarhelyszéki településvezetőktől, hogy értesültek-e az SZNT kezdeményezéséről, illetve a helyi önkormányzati testületek elé terjesztik-e a határozattervezetet. Az ügy azóta stagnál, hisz a településvezetők állítása szerint az SZNT felhívása azóta sem érkezett meg a helyi polgármesteri hivatalokhoz.
Nincs levél, nincs napirendi ügy
„Ismerjük a dokumentum tartalmát, de a hivatalos felkérést még nem kaptuk meg. Amint ez megérkezik, az önkormányzati képviselő-testület elé terjesztjük, ők majd döntenek arról, hogy elfogadják-e vagy sem” – mondta Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere. Az elöljáró hozzátette, soros ülését jövő héten tartja a testület, és mivel a napirend már összeállt, minden bizonnyal utólag nem módosítanak rajta. Szentegyháza városvezetője sem kapta meg a felhívást, Rusz Sándor szerint amint megérkezik a dokumentum, a hivatal jogászai áttekintik, és amennyiben jogi szempontból rendben találják, napirendre tűzik a határozattervezetet. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztályán sem találták nyomát az SZNT felhívásának, a májusi önkormányzati ülésen feltehetően itt sem kerül napirendre az ügy.
SZNT: jó lenne Brüsszelig vinni a határozatokat
„Az SZNT központi irodája továbbította a felhívást a mintegy másfél száz Székelyföldi önkormányzatnak, de az udvarhelyszéki szervezet nevében magam is elküldtem azt az RMDSZ széki szervezetének, azzal a kéréssel, hogy juttassák el a helyi önkormányzatokhoz, polgármesteri hivatalokhoz” – mondta el Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács széki szervezetének elnöke. Mint hozzátette, a felhívás megfogalmazói ismételten azt hangsúlyozzák, hogy az RMDSZ-é a nagy felelősség ebben a kérdésben, hiszen az ő önkormányzati tisztségviselői alkotják a többséget Székelyföld legtöbb önkormányzatában. „Fontosnak tartanánk, hogy a május 25-ei európai parlamenti választásokat követően székelyföldi képviselőink magukkal vihessék Brüsszelbe az elfogadott tanácsi határozatokat, ezáltal nyomatékosítva, hogy a székely emberek akarata egységes” – magyarázta Thamó.
RMDSZ: ellentmondásos a tartalom
Az udvarhelyszéki önkormányzatoknál ismerik a dokumentum tartalmát, mely az RMDSZ álláspontja szerint ellentmondásos – nyilatkozta Bíró Barna Botond, a Szövetség széki szervezetének ügyvezetője. „A székelyföldi önrendelkezésre vonatkozó szerves törvényt csak a parlament fogadhatja el, ezért nem hatékony, hogy azt helyi szinten, az önkormányzatok is tanácsi határozatba fogalmazzák. Nem ez a legjobb módszer a jég megtörésére” – véli az illetékes. Összevetésképpen megemlítette az RMDSZ tavaly év végi kezdeményezését, melyben a Hargita, Kovászna és Maros megyékben kialakítandó önálló fejlesztési régió létrehozását szorgalmazták. „Az első elképzelés szerint a népszavazás kiírására vonatkozó tanácsi határozatokat a helyi önkormányzatoknak kellett volna elfogadniuk, végül az a döntés született, hogy a megyei tanácsok tűzik azt napirendre. Hargita Megye Tanácsa el is fogadta a határozatot, melyet azonban megtámadott a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal, így a népszavazást nem lehetett kiírni” – tette hozzá.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!