
Fotó: Barabás Ákos
Még 2015. december 26-án történt az eset, autóval átgázoltak egy gyalogos lábán, akit mentő vitt a kórházba, de a rendőrök is helyszíneltek. Minderről azonban nem jelent meg semmi a rendőrségi közleményekben – sem. Ezt furcsállta az Udvarhelyi Híradó, ezért megpróbáltak utánajárni az esetnek.
2016. január 08., 12:542016. január 08., 12:54
2016. január 08., 14:302016. január 08., 14:30
Facebookon keresték meg a napilap főszerkesztőjét azzal, hogy tudnak-e valamit a december 26-án történtekről. Hogy állítólag áthajtottak autóval valakin a Lovas csárda előtt. És tényleg, a baleset testi sérülést eredményezett, az áldozatot kórházban kezelték lábsérüléssel – derítették ki a napilapnál.
Érdeklődésükre az udvarhelyi rendőrségnél ködösítettek, hogy igen, tényleg történt valami aznap, valakik önszántukból jártak a rendőrségen valami kisebb balesettel kapcsolatban, de semmi említésre méltó nem történt, meg lehet nyugodni.
Nos, a napilapnál nem ezt tették, így sikerült megtalálniuk és telefonon elérniük a még mindig sérült áldozatot, aki jelenleg is fekszik, azóta sem tud lábra állni. Elmondta, hogy a csárdából nagy sebességgel kihajtó autó gázolta el, azaz hajtott át a lábán. Mentő és rendőrség is érkezett a helyszínre, úgy került kórházba, sőt feljelentés is született a baleset miatt, valamint bizonyítékként lefoglalták még a nadrágját is, amelyen az autógumi nyomai is látszottak.
Az áldozat egyelőre nem tudja, hogy mit derített ki a rendőrség eddig, és hétfőig nem is tud kimozdulni otthonából, de akkor további részleteket ígért. Egyelőre csak egészségi állapotával törődik, ezért ismeretlen telefonszámról érkező hívásokra sem reagál, de elképzelhetőnek tartja, hogy a gázoló többször próbálta már hívni, mert gyakran csörgött a mobilja.
Az a tény, hogy az esettel kapcsolatban nemcsak nem jelent meg semmi a helyi és megyei rendőrségi hírekben, hanem feltehetően még el is akarják tussolni, bagatellizálni, arra utalhat, hogy vannak olyanok ma Székelyudvarhelyen, akiknek viselt dolgai fölött igyekszik szemet hunyni a rendőrség. Ilyenek a december 26-ai gázolásos baleset elkövetői is.
A napilapnál még annyit kiderítettek, hogy a Lovas csárdánál gyalogost gázoló autóban Puiék ültek...
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!