
Fotó: Thomas Campean
Jövő hónap végéig dönt a városvezetőség a csereháti ifjúsági lakások egységáráról – áll abban a válaszlevélben, melyet a polgármesteri hivataltól kaptak a bérlők.
2014. július 21., 21:552014. július 21., 21:55
2014. július 21., 21:562014. július 21., 21:56
Folyó év márciusában fogadták el azt a kormányhatározatot, melynek értelmében az ANL-s lakások áruba bocsátásáról a helyi önkormányzatoknak kell dönteniük. Székelyudvarhelyen a Cserehát-lakónegyedben összesen 254 ANL-lakrész van, melyek mind eladhatók lennének.
A július 31-éig megvásárolható lakrészeknek az országos lakásügynökség által meghatározott egységára 326 euró négyzetméterenként, az árszabást azonban helyileg is lehet módosítani. A Cserháti Bérlők Egyesületénél májusban több mint nyolcvan bérlő kérvényezte a lakások megvásárlását, a kéréseket a lakóbizottság benyújtotta a polgármesteri hivatalhoz.
„Választ a lakók levélben kaptak, melyben az áll, hogy a városvezetőség július-augusztus folyamán dönt majd az egységárakról” – mondta el portálunknak Faluvégi Krisztina, az egyesület elnöke. A hivatali levél értelmében az árszabásra vonatkozó döntésről is levélben értesítik majd az érintetteket. Hargita megyében Csíkszeredában, Székelykeresztúron és Szentegyházán is megvásárolhatók az ifjúsági lakrészek.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!