
Fotó: Barabás Ákos
Az RMDSZ udvarhelyszéki ügyvezető elnöke szerint a szövetség összességében jól teljesített a helyhatósági választásokon, noha több olyan település is van, amiről ez nem mondható el. Ezeken a településeken párton belüli átszervezéseket terveznek.
2016. június 09., 15:492016. június 09., 15:49
„Az udvarhelyszéki önkormányzatokban összességében megerősödött az RMDSZ, 2008 óta most van a legtöbb helyi tanácsosunk” – fogalmazott Bíró. Ez azt jelenti, hogy 217-ről 226-ra nőtt a képviselőik száma 2012-höz képest. Az ügyvezető elnök szerint ez a szám 230-ra fog növekedni az elkövetkező időszakban, hiszen vannak olyan független tanácsosok, akik csatlakozni fognak a szövetséghez. Hargita Megye Tanácsában kettővel kevesebb RMDSZ-es tanácsos lesz – 21 helyett 19 –, ami Bíró szerint „nem jelent nagy érvágást, amit mélyre menően elemezni kéne.” Ez annak tudható be, hogy kevesebben szavaztak mint ezelőtt négy évvel, illetve felmérések is nagyobb részvételi arányt jósoltak – tette hozzá. A szövetség ugyanakkor megőrizte azt a nyolc udvarhelyszéki mandátumot, ami 2012-ben is megvolt. „Úgy gondolom, hogy az a munka, amit megkezdtünk 2012 novemberétől, és következetesen végig vittünk a vidéken, meghozta eredményét” – közölte. Hangsúlyozta, sok településen sikerült megerősíteniük a polgármestereik mandátumát, ugyanakkor több fiatalt is bejuttattak a helyi tanácsokba, illetve polgármesteri tisztségekbe. Kitért arra is, hogy Kápolnásfaluban az RMDSZ nem indított polgármesterjelöltet, mivel nagyon jól együtt tudnak működni a helyi vezetővel. Üdvözölte, hogy Székelyderzsben a pártjuk polgármesterjelöltje nyert mandátumot.
Ahol rosszul teljesítettek
Bíró rámutatott, noha Lövétén voltak eredmények és „dinamikusan fejlődött a település”, a leköszönő polgármester több mint negyven szavazattal vesztette el a választást. „Itt az bizonyosodott be, hogy dolgozni nem elég, kampányolni is kellene” – fogalmazott. A községben megtartotta az RMDSZ a tanácsosi többséget, ráadásul tárgyaltak Mihály Dénes független polgármesterrel, aki biztosította őket, hogy együtt fog dolgozni, a volt községvezetővel. „Szentegyházán bebizonyosodott, hogy ahol az RMDSZ nem él és nem működik négy éven keresztül, ott ne próbáljuk eladni a kampányban azt, hogy vagyunk” – mondta az ügyvezető elnök. Hozzátette, az is közrejátszott a rossz választási eredményekben, hogy négy évvel ezelőtt visszahívták a megválasztott tanácsosaikat, ennek okát pedig nem közölték a lakókkal megfelelőképpen.
Régi gondok
Bíró szerint a székelyudvarhelyi problémáknak a gyökere az az elmúlt évekre nyúlik vissza. „Udvarhelyen az emberek úgy érzik, hogy nincs RMDSZ, nincs RMDSZ jelenlét a városban. (…) Sajnos beigazolódott az, amit már egy éve felvetettem. A leköszönő polgármester akkor úgy gondolta, ahelyett, hogy a munkára vállalkozik, mint ahogy nyilatkozta, inkább a vitát és a konfliktust gerjesztette. Ez oda vezetett, hogy az emberek nem tudták, ki tartozik az RMDSZ-hez, ki a jelöltünk” – magyarázta. Mint mondta, emellett a tanácsosi listát sem úgy állították össze, ahogy kellett volna, ami a tanácsosok között okozott bizalmatlanságot. Kijelentette, több munkát várt volna el a kampányban Birtalan József, megbízott udvarhelyi RMDSZ elnöktől és Incze Csongortól, a megyei tanács alelnökétől.
Bíró hangsúlyozta, jövő héten konkrét javaslatcsomagot fog a területi elnökségnek átadni, mindhárom településsel kapcsolatban, ahol alulteljesített a szövetség. Javaslata személyi változtatásokat is fog tartalmazni, munkáját csak úgy tudja elképzelni, ha a kellő lépéseket meglépik a felelősségvállalás terén. Hozzátette, a lakók bizalmának visszanyerése érdekében nem csak újratervezésre, hanem újraszervezésre is szükség van az érdekképviseletben.
Magánvéleményként elmondta, Jakab Áron Csaba, az udvarhelyi RMDSZ alelnöke nem áll azon az erkölcsi magaslaton, hogy bármilyen szövetségi képviselővel szemben elvárásokat támasszon, vagy zsarolja őket, hiszen ő a belső bizalmatlanság egyik okozója. Kijelentette, szép gesztus lenne a Koalíciótól, ha Arros Orsolyát választanák alpolgármesternek, ugyanakkor az MPP-EMNP tanácsosai között is lát olyan személyeket, akiket felkészültnek érez a feladatra, mert nem „hordozzák magukkal az elmúlt időszak politikai mocsárharcának a hordalékát.” Reményét fejezte ki, hogy Gálfi Árpád polgármester nem Szász Jenő, volt polgármester munkáját fogja követni.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!