Átöltöznek a helyi rendőrök

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Egy hónapon belül megjelennek a magyar feliratok is a székelyudvarhelyi helyi rendőrség munkatársainak teljes ruházatán. Az új ingek már elkészültek, a kabátokra még várni kell. Az éjszakai őrjáratok megszervezéséhez még legalább hat új kollégára van szüksége az egységnek – e hónapban felvételit hirdetnek.

Fülöp-Székely Botond

2016. május 05., 11:512016. május 05., 11:51

A helyi rendőrök ingein már rajta van a magyar nyelvű felirat – a román mellett –, amit eddig csak a rossz időjárás miatt nem láthattak a lakosok, hiszen a munkatársak kabátot viselnek – közölte lapunkkal László Szabolcs, az udvarhelyi helyi rendőrség vezetője. Mint mondta, a kabátok egy részére is felkerül e hónap végéig az egység megnevezése magyarul, ám az komolyabb tervezést igényel, ugyanis a helyszűke miatt a román feliratot is másképp kell megjeleníteni. Az egység logója egyébként már mindkét nyelven szerepel a helyi rendőrök egyenruháján.

Még legalább hat munkatársra lenne szüksége a helyi rendőrségnek ahhoz, hogy elindíthassák az éjszakai őrjáratot – magyarázta az egység vezetője. Jelenleg tizennégy az operatív munkakört betöltő helyi rendőrök száma, de őket is rendre el kell engedni szabadságra. „Általában két emberünk van egyszerre szabadságon, az alacsony alkalmazotti szám miatt többen nem mehetnek el pihenni egy időben” – magyarázta.

Felvételit májusban hirdetnek, a vizsgát pedig valamikor júniusban tartják, amikor erre engedélyt kapnak a fővárosból, hiszen köztisztviselői állásról van szó. Ha minden a tervek szerint történik és meglesz a szükséges hat alkalmazott, akkor leghamarabb júliusban lehet megszervezni az éjszakai őrjáratot. László Szabolcs megjegyezte, ha el is indul a projekt, jövő év első felében három hónapos kieséssel kell számolni, hiszen az új alkalmazottaknak annyi időbe kerül elvégezniük a rendőrképzést.

A közelmúltban ugyanakkor egy új Ford Connect típusú autóval bővült az egység járműparkja. „A helyi rendőrség hatáskörében állnak a lopásokhoz köthető elkobzások. Ilyenkor az egység szolgálatában álló kutyát is vinni kell, ezért döntöttünk ennek a járműnek a megvásárlása mellett, amelyben elfér az eb” – közölte László Szabolcs. Hozzátette, a kutyát nem csak beültetik az autóba, ugyanis van szállítóketrece is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés