Több száz tipegő, totyogó óvodás lépett már be kapuin, majd sok, korábban ide járt felnőtt is visszahozta saját gyermekét – a székelyudvarhelyi Csillagvár Napközi Otthon munkaközössége az intézmény fennállásának negyedik évtizedét ünnepli a hét végén, sok játékkal, gyereknevetéssel, reményeik szerint napsütésben.
2015. május 05., 20:412015. május 05., 20:41
Kétnapos családias programmal készül az intézmény munkaközössége, pénteken délután az 1975-ben alapított óvoda korábbi alkalmazottait várják vissza egy kis nosztalgiázásra, emlékezésre, baráti találkozásra. „2000-ben volt a 25. születésnapunk, akkor is nagyon sok volt kolléga jött el, ezúttal is mintegy nyolcvan főre számítunk” – árulta el Barabás Zsuzsanna igazgatónő, aki már húsz éve áll az intézmény élén.
A napközi otthonba egyébként jelenleg 176 gyermek jár, a személyzet 28 fős. Nevét 2000-ben vette fel az intézmény, a névválasztás a személyzet kérése volt, hiszen – mint Barabás Zsuzsanna elmondta – a Csillagvár szimbolikus. „A csillagok a gyermekeket jelképezik, hiszen ők a mi szemünk fényei, a vár maga az intézmény, mi, a pedagógusok pedig a várvédők, a kicsik védelmezői vagyunk” – magyarázta.
A kétnapos ünnepség második napján, szombaton családi nap lesz a napköziben: délelőtt 10-re várják a szülőket és a gyerekeket egyaránt, lesznek szórakoztató játékok (zsákban ugrálás, kötélhúzás), kézműves-tevékenységek és arcfestés, a meghívottaknak pedig kemencében sült finomságokkal kedveskednek. A zenei aláfestést az óvónőkből verbuvált kis zenekar biztosítja majd. A jeles eseményre az épületet is ünneplőbe öltöztették: feldíszítették az udvart, a kertet és a termeket is. „A cél, hogy a kicsik érezzék, valóban ünnepi alkalom ez, a szülők pedig ismét a gyermekek bőrébe bújhassanak” – fogalmazott az igazgatónő.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!