
Fotó: Simon Eszter
Három osztály 71 diákja búcsúzott el a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközponttól szerdán délelőtt az iskola melletti „arborétumban”.
2012. május 30., 13:572012. május 30., 13:57
2012. május 30., 16:512012. május 30., 16:51
Bartos László iskolaigazgató búcsúbeszédében Kölcsey Ferenc szavait parafrazálta, majd kiemelte: „Tudjuk és hisszük, hogy számotokra csak egy útszakasz zárult le (...), ezek után a megfelelő út kiválasztása rajtatok múlik.” Az intézményvezető végül megköszönte a szülőknek, illetve a nevelőknek a diákoknak nyújtott segítséget.
A ballagók ezt követően egy-egy szál virággal köszönték meg a pedagógusoknak az elmúlt években nyújtottakat. Hargita Megye Tanácsa részéről Benyovszki Lajos köszöntötte a diákokat, aki elmondta: „Két élmény, két érzés, illetve különböző vágy van ilyenkor a szívekben. Az egyik vágyakozva néz vissza a múltra, a másik kiváncsian néz előre a jövőbe.”
A tizenegyedikes Munteanu Tímea búcsúját követően a végzősök átadták az iskola szimbolikus kulcsát a soron következő évfolyamnak. Végezetül a három osztályfőnök, Antal Erzsébet, Feleki András és Dávid Ferenc átadták a tanulmányi és dícsérő okleveleket, díjakat.
Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere a városi önkormányzat díjának átadása előtt kért szót. „A mai alkalom egy kettős kicsengetés, ugyanis Bartos László iskolaigazgató is elköszön. Neki ezennel köszönjük meg negyvenéves pedagógusi és iskolaépítő tevékenységét” – mondta a polgármester egy csokor virág átnyújtása kíséretében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!