
Fotó: Barabás Ákos
Az udvarhelyi karácsonyi vásár is felkeltette az Országos Adóhatóság (ANAF) figyelmét: a helyi polgármesteri hivatal megerősítette, hogy a hatóság lekérte a vásárra jelentkezett árusok adatait.
2015. december 16., 13:312015. december 16., 13:31
2015. december 16., 13:322015. december 16., 13:32
Mint Bálint Attila, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának sajtószóvivője elmondta, eddig nem volt erre példa, idén azonban kaptak egy átiratot az ANAF-tól, és eleget tettek az utasításnak. Azt, hogy mindez ellenőrzéseket von-e majd maga után, sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta. Nem zárható ki azonban, hogy a jellegzetes kék, villogóval ellátott autók a Merkúr áruházban lezajlott múlt heti ellenőrzések után december 17. és 24. között a Városháza téren is felbukkannak majd.
Az adóhatóság ellenőrző szerve, a Pénzügyi Csalások Elleni Főigazgatóság (DGAF) ugyanis múlt héten két napon át leltározott az 1918. december 1. utcai áruház emeleti boltjaiban. Az ellenőrzések következtében kilenc vállalkozót összesen több mint 51 ezer lejre bírságoltak, és több mint 66 ezer lej értékben koboztak el tisztázatlan eredetű árut – közölte az adóhatóság.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!