Amikor először ölt magára szerzetesi ruhát a ferences nővér

Az évforduló alkalmával az udvarhelyi ferences templomban a vasárnap reggeli dicséret keretében – fél év jelöltségi előkészítő után – öltötte magára Portik Noémi a szerzetesi ruhát, utána Orbán Szabolcs, az Erdélyi Ferences Rend tartományfőnöke a hálaadó ünnepi szentmisén a mallersdorfi elöljárókkal, a pap- és szerzetestestvérekkel köszönte meg Istennek az újraindulás óta eltelt negyed századot, illetve a hivatás ajándékát.

Rendi nevén Klarissza nővért a jeles alkalom előtt életútjáról és hivatástudatának alakulásáról kérdeztük.

– Születésemkor a Noémi nevet adták nekem a szüleim. Szülőfalum Gyergyóremete, ott végeztem az általános iskolát, majd Csíkszeredában és Kolozsváron festészetet tanultam. A középiskola végéig időszakonként újra és újra feltört bennem a vágy a szerzetesi élet iránt. Mindig is vágytam valami többre, ez vonzott a művészetek felé is.

Határozott döntésemet a szerzetesi életforma mellett az egyetem első éve alatt hoztam meg. A megerősödésben és a lelki fejlődésben nagyban hozzájárult az, hogy Kolozsváron rátaláltam a Francesco Palántái nevű, ferences lelkiségű, egyetemistákból álló közösségre, melyet az ottani ferences testvérek vezettek. Itt alakult ki a ferences lelkiség iránti vonzalmam. Szent Klára önmagát Ferenc kis palántájának nevezte. Ez a palánta pedig mostantól az én védőszentem és névadóm.

A ferences nővérek közösségébe 2015. augusztus 25-én költöztem be, és azóta is otthon érzem magam közöttük. Fontos számomra, hogy az Istennel való kapcsolatomból merítkezve közösségben élhetek és az embereket szolgálhatom – vallja.

A ferences nővérek bensőséges ünnepébe bekapcsolódtak Noémi családtagjai, rokonai, valamint mindazok, akik lelkileg kötődnek az ünneplőkhöz. A mit kér a közösségtől kérdésre válasza, hogy megkezdhesse az újoncidőt, amely a Szent Ferenc szelleme szerinti élet elsajátításának kétéves próbaideje. Azért imádkoztak templomnyian, hogy örömteli szívvel szolgáljon.

Szabolcs testvér áldást kért az egyszerű szerzetesi ruhára, amely a közösséghez tartozás jele; az övre, amellyel tudatosan hozzáköti magát Istenhez; a jelvényre, amelyet a Krisztussal való összetartozás szimbólumaként visel, valamint a fátyolra, amely azt jelképezi, hogy útközben van Krisztus felé mint az Ő menyasszonya. A zsolozsmáskönyv és a rendi szabályzat Jézus szeretetére, a rózsafüzér a Mária-tiszteletre emlékeztető ajándék. Kívánva, hogy rendi jelmondatuk szerint „az Ő szeretete sürgesse”.

Miután átvette a jelképeket, megtudtuk, a Klarissza szerzetesnevet kapta. Az imádság és az ároni áldás azért szólt, hogy a rá bízott kincset megőrizve sajátítsa el a rendi életet a noviciátus alatt.

Jubileum
A ferences templom igazgatója, Antal testvér és Mátyás Károly főesperes-plébános mondott köszöntőbeszédet. A homíliában Szabolcs testvér a feladat felelősségéről szólt. Emlékeztetett, ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki bennünk működik. A hit csodákra képes, ha összefonódik a szolgálattal. Dr. Wilhelm Gegenfurtner, a rend jelenlegi szuperiora utolsó alkalommal látogatott az udvarhelyi zárdába. Ugyanakkor megismerhettük Gottfried Dachauert, aki ebben a megbízatásban őt követi. Az elköszönő az 1864-es erdélyi alapításra, a kommunizmus idején tanúsított kitartásra és az 1991-es újrakezdésre emlékeztetett. Istenben bízva tudták negyven éven keresztül szegénységben, nélkülözésben és az árulástól való félelemben megtartani rendi ígéretüket a nővérek. Alapítójuk, Boldog Nardini műve és hatása tovább él: 1991. október 4-én, Szent Ferenc ünnepén Erdélyben újra elkezdődhetett a nővérek közösségi tevékenysége. A szuperior köszönetét tolmácsolta Kovács Sándor akkori székelyudvarhelyi főesperesnek „a fáradhatatlan szolgálatáért és a nővérek támogatásáért, irányításáért”. A néhai Domokos főatyának és a jelenlegi provinciálisnak, valamint az Udvarhelyen szolgáló szerzeteseknek szólt a hála. A bizalomért, támogatásért pedig a város és a környék papságának, híveinek. A rendalapító „szeretetre buzdító örökségével és hálával tekinthetünk vissza, irgalmasan emlékezünk a kommunista időszak nehéz éveire, keresztény reménnyel mondunk köszönetet a huszonöt évvel ezelőtti újrakezdésért, és bizakodással megyünk tovább” – zárta gondolatait, majd áldást kért Istentől a szuperior.