
Fotó: Veres Nándor
Igényt tartanak a kápolnásiak az állatvásárra és gazdanapra, ezért nem lehetett kihagyni, azonban az állat-egészségügyi hatóság korlátozásai miatt szakmai nappal egybekötött állatkiállításként szervezik meg a hagyományos vásárt – tudtuk meg Márton Zoltán főszervezőtől.
2014. november 21., 14:582014. november 21., 14:58
Homoródloka festői környezetében szombaton kora reggeltől nemcsak állatokat, hanem állattartási felszereléseket, valamint mezőgazdasági gépeket is bemutatnak, emellett tartalmas szakmai előadásokra várják az érdeklődőket. A részvevők egyebek mellett mezőgazdasági hitelekről, valamint a jövő évi pályázati lehetőségekről tudhatnak meg többet. A sokadalmon kiállított jószágok mindegyikéből kiválasztják a vásár legszebbikét is.
Az állat-egészségügyi hatóság engedélyezte az állatkiállítás megszervezését, azzal a kikötéssel, hogy a helyszínre kizárólag a település körzetéből szállíthatnak állatokat a gazdák. Ladó Zsolt, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője portálunk megkeresésére kihangsúlyozta, gyakorlatilag állatszemle lesz a rendezvény, ahol csakis a kápolnási, állat-egészségügyi felügyelet alatt lévő, azonosított, papírokkal rendelkező jószágokat állíthatják ki a gazdák.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!