
Fotó: Barabás Ákos
Napokon belül kezdődik a bölcsődei program Székelyudvarhelyen, de ennek napidíját még nem határozták meg – firtatta a kérdést a keddi tanácsülésen Benedek Árpád Csaba, az RMDSZ székelyudvarhelyi frakcióvezetője. Mint megtudtuk, a tavalyihoz hasonló összegre számíthatnak a szülők, de hogy az konkrétan mennyi is, még valóban nem tudni.
2016. augusztus 25., 19:202016. augusztus 25., 19:20
A bölcsőde vezetőségével az összeg megállapításán dolgoznak, és igyekeznek mindent megtenni, hogy az előző évekhez képest ne legyenek jelentős változások – tudtuk meg Orbán Balázstól, az udvarhelyi MPP–EMNP-koalíció frakcióvezető-helyettesétől.
Az elmúlt években 2, 4 és 7 lejes napidíjat fizettek a bölcsődés gyermekek szülei Székelyudvarhelyen – tudtuk meg Lukács Kinga igazgatónőtől. A személyre szabott összeget az önkormányzat határozta meg, figyelembe véve a szülők keresetét, illetve azt is, hogy hány gyermek van a családban. Átlagosan a 4 lejes kategóriába estek a székelyudvarhelyi bölcsődések. Tavaly 37 lejben határozta meg az önkormányzat a székelyudvarhelyi állandó lakcímmel nem rendelkező bölcsődések után fizetendő szülői hozzájárulást, ami az udvarhelyi gyerekek után fizetendő díj hatszorosa volt. A helyi bölcsődében ilyen eset nem volt – számolt be az intézmény vezetője. Azt is elmondta, hogy az elmúlt években egyetlen szülő sem elégedetlenkedett a díj miatt.
A bölcsődékbe szeptemberben kezdődik a beiratkozás, az is a jövő hét folyamán dől el, hogy hány gyermeket tudnak felvenni. Tavaly túljelentkezés volt, ezért most a bővítésen dolgoznak. Három posztra szeretnének alkalmazottat felvenni, egy asszisztensnőt, egy dadát és egy kisdednevelőt keresnek. Az állásra szeptember 7-éig lehet jelentkezni, majd a hónap folyamán versenyvizsga is lesz – tudtuk meg Lukács Kingától.
Egy kétgyermekes édesanya lapunknak elmondta, tavaly négy lejt fizetett, ami szerinte csupán jelképes összeg, hiszen otthon többe is belekerülne egy reggeli, kétfogásos ebéd és uzsonna. „És adnak repetát is, az étel pedig jó minőségű és változatos” – tette hozzá elégedetten.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!