Alkalom szüli a tolvajt

Az állami rendőrség rendre szervez tájékoztató kampányokat a gépkocsikból történő lopások, járműfeltörések megfékezése érdekében: a Maros megyei hatóságiak éppen a hó végén indítottak el a témában egy kampányt, Hargita megyében viszont pillanatnyilag nincs ilyen célú hatósági kezdeményezés – tájékoztatott Gheorghe Filip, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, hozzátéve, ettől függetlenül a rendőrség szívesen lát minden ilyen irányú nyilvánosságot.

Jánosi András

2015. április 30., 12:202015. április 30., 12:20

A szóvivő emlékeztetett, hogy statisztikájuk szerint Udvarhelyszéken legutóbb másfél éve hatoltak be több magánudvarba is, nyitva hagyott autókban keresgélve, de szerencsére kevés ellopni valót találtak. Ennek ellenére tavaly megyeszerte 17 lopást jelentettek, melyek során gépjárművekből tulajdonítottak el javakat. Jelen helyzet nem aggasztó, bár egyetlen lopás is sok, mely a lakosság vagyonbiztonságát fenyegeti. Éppen ezért minden megelőző erőfeszítés még az „aránylag jó” helyzeten is javíthat – hangsúlyozta Filip.

„Igaz, hogy alkalom szüli a tolvajt: az autóban jól látható helyen hagyott értéktárgyak nincsenek biztonságban. És ha ehhez hozzájárul az is, hogy a tulajdonosok felelőtlenül nem zárják be az autót, akkor szinte kínálja magát a zsákmány” – fogalmazott a szakember, akitől megtudtuk, hogy a pénzen kívül a leggyakrabban eltulajdonított javak a kis méretű, de nagy értékű tárgyak, amelyek könnyen értékesíthetők: GPS-készülékek, táskák, tárcák, CD-lejátszók, radardetektorok, laptopok, maroktelefonok, fényképezőgépek.

A rendőrség és a lakosság közös érdeke az utcai bűnözés megfékezése, amelynek jelentős részét a gépjárművekből történő lopások, a parkolókban hagyott gépkocsik feltörése teszi ki. Éppen ezért a rendőrség minden alkalmat megragad, hogy tájékoztassa a lakosságot azokról a megelőző lépésekről, amelyek segítenek a lehető legalacsonyabb szintre szorítani a bűnözést. „Ezek a lépések egyszerűek: ha lehet, ne hagyjunk értékeket az autóban, még rövid időre sem. Akár van benne érték, akár nincs, lehetőség szerint parkoljunk jól megvilágított helyre, és zárjuk be mindig az ajtókat. Ha lehet, mozgásérzékelővel lássunk el az udvaron egy fényforrást, ami az autót megvilágíthatja. Mindig figyeljünk a körülöttünk történő dolgokra, és jelentsük a gyanús viselkedést. Ha következetesen ragaszkodunk e lépések betartásához, akkor közösségünkben kialakul egy biztonságos magatartás” – összegzett a szóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés