Villanypásztort tápláló akkumulátort loptak el

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Háromszor jártak tolvajok Deák Dénes Székelyszentmihály melletti birtokán, ahol egyebek mellett a villanypásztora akkumulátorát is eltulajdonították. Siménfalva polgármestere szerint nem jellemzőek a hasonló bűncselekmények a községben, azonban ha mégis akad rá példa, azt mindenképp jelenteni kell a rendőrségen – írja csütörtöki címlaptörténetében az Udvarhelyi Híradó.

Székelyhon

2015. szeptember 17., 14:152015. szeptember 17., 14:15

2015. szeptember 17., 14:172015. szeptember 17., 14:17

Deák Dénes a forgalomból kiíratott régi Dacia típusú személygépjárműve csomagterében zárta el villanypásztora akkumulátorát, ám két héttel ezelőtt eltulajdonították az öthektáros területet bekerítő vezetékek áramforrását. Noha a szentmihályi telek mellett álló autó be volt zárva, ez nem akadályozta meg a tolvajokat tettük elkövetésében: felfeszítették a hátsó ajtót és az ülések mögött fértek hozzá a csomagtérhez. Valakik az elmúlt hétvégén is jártak a gazda telkén, akkor a villanypásztor vezetékeit rongálták meg, illetve elvitték annak egy részét. Néhány napja ismét tolvajok garázdálkodtak a telkén, leszerelték és ellopták a már említett autó két baloldali kerekét. A panaszos az Udvarhelyi Híradónak elmondta, az elmúlt hetekben okozott, nagyjából ezer lej értékű anyagi kár nem bosszantja, hanem inkább maga a tény, hogy vannak olyanok, akik nem tartják tiszteletben mások tulajdonát. „Lassan odakerülünk, hogy nem a telket kell őrizzük, hanem a villanypásztort és az autót. A négylábú vadaktól most már valamennyire védve vagyunk, de a kétlábúaktól nem” – fogalmazott. Az eseteket jelentette a rendőrőrsön, így nyomozást indítottak az ügyben. Időközben a gazda új akkumulátort vásárolt villanypásztorához, amelyet már biztosabb helyre rejtett el.

Deák Dénes elmondta, hogy mindenképp fontos a villanypásztor működtetése, hiszen az őzek mellett a vaddisznók és a medvék is dézsmálják a kukoricatermést. „A medve, amikor leül a törökbúzásban mindent lenyom maga körül. A disznó csordában érkezik és átfutnak a telken mindent széttörve. A két állatfajta ellen jó a villanypásztor” – magyarázta, hozzátéve, hogy az őzek ellen nincs védelem, hiszen azok átugorják az áram alatt lévő vezetékeket is. „Nagyon nehéz gazdálkodni, azt a kevés valamit előteremteni, amiből meg lehet élni. Belefektettem időt, pénzt és energiát” – hangsúlyozta. A károsult megjegyezte, ezért is fáj neki különösen, hogy az elmúlt időszakban többször is meglopták. Mint mondta, a villanypásztor vezetékeit elvágók abba is belegondolhattak volna, mi történik akkor, ha tettük után jön egy disznócsorda, amely még nagyobb kárt okoz mire a gazda reggelre észreveszi a megrongált kerítést. „Összesen hetven tehenet és más háztájéki állatot kell etessek. Nem beszélve arról, hogy ki kell fizessem a nekem dolgozó munkások bérét is” – tette hozzá Deák.

Siménfalva községre nem jellemző, hogy gyakran lopnának a gazdák földjéről, a mostani esethez hasonlóra nem is emlékezett az elmúlt néhány évből Péter Zoltán polgármester. Megjegyezte, ritkábban ugyan, de előfordul, hogy néhol ismeretlenek dézsmálják a terményt. Úgy véli, az aktuális lopást bárki elkövethette, hiszen az érintett gazda telke könnyen megközelíthető. Az sem kizárt, hogy a községen kívül élő tolvajt kell keresni. Az elöljáró úgy látja, nincs akkora veszély, hogy a gazdáknak megérje drága videokamerákra költeni a fáradtságos munkával megkeresett pénzüket, inkább – ha többen is szükségesnek látják – érdemes összepótolni és mezőőrt fogadni, aki éjszaka is ügyelhetne a földekre. „A megoldás nem újdonság, hiszen régebb is így oldották meg a problémát, viszont napjainkban már nem annyira divatos” – folytatta Péter Zoltán, hozzátéve, hogy arra inti a lakókat, a lopásokat mindenképp jelentsék a helyi rendőrségeknél.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés