
Fotó: Kristó Róbert
A Székelyudvarhely környéki, vidéken élő sérültek és hátrányos helyzetűek életkörülményeinek javítását tűzte ki célul a nemrég megalakult SELLŐ Egyesület, eddigi kezdeményezéseik révén mostanáig már több száz embernek segítettek. Hosszú távú tervük egy elhelyezőközpont létrehozása – programjaikhoz önkéntesek és támogatók jelentkezését is várják.
2015. január 13., 11:472015. január 13., 11:47
Hiánypótló tevékenységbe fogott harmadmagával tavaly novemberben az oroszhegyi Csimádi Sándor: az Udvarhelyszék vidéki településein testi, illetve szellemi fogyatékkal, valamint nehéz anyagi körülmények között élők mindennapjainak megkönnyítése érdekében Székelyudvarhelyen létrehozta a SELLŐ (Segítsünk Együtt Lépésről Lépésre Örülni) Egyesületet, amely önkéntesek bevonásával sokrétű tevékenységet folytatna. Kevéssel a megalakulás után már akcióba is lendültek, több száz rászorulónak juttatva élelmiszer- és ruhacsomagot karácsonyra, ezenkívül más jótékonysági egyesületekkel karöltve sérültek kézműves termékeit értékesítették a székelyudvarhelyi karácsonyi vásáron, két családnak pedig egy-egy rakomány tűzifát juttattak.
Mostanáig több mint száz sérült jelezte, hogy csatlakozna az egyesülethez, bekapcsolódva a programokba – újságolta a kezdeményező, hozzáfűzve, lelkes csoportjuk szeretne hozzájárulni elsősorban a kevéssé támogatott vidéki mozgássérültek, illetve fogyatékkal élők életkörülményeinek javításához, nem hagyva figyelmen kívül a városi rászorulókat sem. Terveik között szerepel egyebek mellett a sérültek és a hivatalos szervek közötti párbeszéd gördülékenyebbé tétele a közintézmények, igény szerint lakóépületek akadálymentesítése érdekében, valamint a vidéken élő mozgássérültek helységen belüli és helységek közötti közlekedésének megkönnyítése – e célból anyagi lehetőségeik függvényében speciális autót vásárolnának. Ezenkívül a fogyatékkal élők foglalkoztatottsága terén is szeretnének pozitív változásokat elérni, például kézműves-tevékenységek révén, de szabadidős programokat, rendezvényeket és kirándulásokat is szerveznének fizikailag, szellemileg vagy anyagilag erősen korlátozott személyeknek, azzal a reménnyel, hogy azokon új barátságok kötődnek.
Csimádi Sándor néhány éve munkája során került kapcsolatba a mozgássérültekkel. Akkor figyelt fel arra, hogy a vidéki rászorulók kevésbé vannak „szem előtt”, mint a városiak, így több nehézségbe ütköznek és kevesebb lehetőséggel rendelkeznek, mint a fejlettebb településeken élő sorstársaik. Ezzel együtt úgy érzi, a romániai szociális védelmi rendszer még erősen hiányos a sérültek jogainak biztosítása terén, s kötelességének tartja, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy jogaikat minél hatékonyabban érvényesítsék. Hosszú távú tervük egy vidéki elhelyezőközpont létrehozása, ahol otthonra találnának a gondviselő nélkül maradt sérültek. Aki ebben önkéntesként vagy támogatóként segíteni szeretne nekik, szándékát a SELLŐ Egyesület székhelyén, Székelyudvarhelyen a Tompa László utca 55. szám alatt jelezheti.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
szóljon hozzá!