A tavaszi virágok a kelendők

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Csütörtökön még többnyire a darazsak érdeklődtek a virágboltok változatos kínálata iránt, pénteken azonban bizonyára megkezdődik a nőnapi virágvásárlási hullám – vélik az üzletek dolgozói, előző évekbeli tapasztalataikra alapozva. A virág mellett főként praktikus ajándékokat választanak ilyenkor a vásárlók.

Bálint Kinga Katalin

2014. március 07., 11:372014. március 07., 11:37

2014. március 07., 12:302014. március 07., 12:30

Mint Illés Piroska, az egyik székelyudvarhelyi ajándékbolt munkatársa elmondta, szerda óta tart a nőnapi ajándékvásárlás, azonban az utóbbi években csökkent az ilyenkor szokásos forgalom. A vásárlók leginkább praktikus ajándékkal lepik meg nőismerőseiket, jobban megnézik, mire költenek, mint néhány évvel ezelőtt – fejtette ki, hozzáfűzve, a költekezés főként a fiatalokra jellemző, sok vevő jelzi, szíve szerint a kicsit drágább, ám jobb minőségű terméket választaná, ám nem engedheti meg magának. Az ékszerboltoknak sem különösebben jövedelmező a nőnap: az egyik székelyudvarhelyi ékszerüzlet tulajdonosa elmondta, inkább a kicsengetés és a Valentin-nap alkalmából keresik fel őket többen.

Mozgalmas hétvégére számítanak a virágboltokban

A virágboltok azonban széles kínálattal készülnek az idei nőnapra. Mivel idén március 8-a szombatra esik, a hétvégén számítanak igazán nagy forgalomra, ám bizonyára sokan ünnepelnek hétfőn is – vélte Pál Melinda, az egyik virágüzlet vezetője. Hozzáfűzte, az udvarhelyi boltok egész hétvégén várják a vásárlókat, hiszen az itteni férfiak úriemberek: fontosnak tartják megajándékozni kedvesüket, édesanyjukat, lányukat, sőt kolléganőiket is. Akadnak, akik határozott elképzelésekkel rendelkeznek arról, kihez milyen virág illik, mások kikérik a dolgozók tanácsát, a választék ugyanis hatalmas. Az ötlejes szál virágtól az akár kétszáz lejes csokorig mindenki talál az elképzeléseinek megfelelőt – tudtuk meg. Nőnapkor a tavaszi virágok – frézia, tulipán, jácint – a legkeresettebbek, de a rózsa, a különféle csokrok és az ikebanák is kelendők. A vágott virágot többnyire nem csomagoltatják be a kliensek – tudtuk meg.

Egy másik virágboltban Marosi Emese üzletvezető kiemelte: a tavaszi virágok és az egyedi ikebanák mellett cserepes virágot, például jácintot, tulipánt és primulát is sokan vásárolnak, ugyanis azok a kertbe is kiültethetők. Az orchideák is igen népszerűek, egzotikus jellegük és tartósságuk miatt – fűzte hozzá. A férfi vásárlók körülbelül ötven százaléka tudja, milyen virágot szán szeretteinek, mások tanácsot kérnek. Némelyek natúr, mások díszített formában, csomagolva nyújtják át a virágot a hölgyismerősöknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Két autó ütközött, egyik egy kerítésnek csapódott Felsősófalván – frissítve

Többen is megsérültek egy Felsősófalván történt autóbalesetben pénteken délelőtt.

Két autó ütközött, egyik egy kerítésnek csapódott Felsősófalván – frissítve
2025. június 20., péntek

Több mint húsz medve ólálkodik Székelyudvarhely határában

Érdemes zajt kelteni, ha a Székelyudvarhely melletti erdőkben és mezőkön bóklászunk, hiszen több mint húsz medve él a város környékén. Folyamatosak a nagyvadak miatti kárjelentések Udvarhelyszéken, a helyzet pedig fokozódni fog.

Több mint húsz medve ólálkodik Székelyudvarhely határában
2025. június 19., csütörtök

Parajdi sóbánya: újabb födémbeszakadások növelték a Korond-patak vizének sótartalmát

A reggeli órákban történt újabb födémbeszakadások vizet szorítottak ki a régi bánya tárnáiból, növelve a Korond-patak vizének sótartalmát – számolt be csütörtöki parajdi sajtótájékoztatóján Petres Sándor.

Parajdi sóbánya: újabb födémbeszakadások növelték a Korond-patak vizének sótartalmát
2025. június 19., csütörtök

Úrnapi búcsúra gyűltek össze Székelyudvarhelyen

Énekszóval érkeztek a keresztalják Udvarhelyszék legjelentősebb zarándoknapjára, az úrnapi búcsúra csütörtökön. A hagyományos ünnepen idén Fábry Kornél, magyarországi püspök osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel.

Úrnapi búcsúra gyűltek össze Székelyudvarhelyen
2025. június 19., csütörtök

Csupán enyhe felszínmozgásokat észleltek a kutatók Parajd térségében

A magyarországi kutatók friss vizsgálatai szerint csekély, évi néhány milliméteres felszínmozgás zajlik Parajd térségében. A műholdas mérések stabil területeket és enyhe süllyedéseket is jeleznek, főként a Dózsa-bánya környékén.

Csupán enyhe felszínmozgásokat észleltek a kutatók Parajd térségében
2025. június 19., csütörtök

Az út melletti zöldben landolt egy autó Szentegyháza végében

Baleset történt csütörtök reggel a 13A országúton Szentegyháza szelterszi végében. A helyszínre több mentőegység, köztük a hivatásos és a szentegyházi tűzoltóság, a mentőszolgálat, illetve a rendőrség is kiszállt.

Az út melletti zöldben landolt egy autó Szentegyháza végében
2025. június 18., szerda

Ígéret a Salromtól: két héten belül kinyit a parajdi sós vizű strand

Már töltik fel a medencéket a parajdi sós strandon, a Salrom képviselője azt ígérte, hogy legkésőbb július 1-jéig megnyitják a létesítményt.

Ígéret a Salromtól: két héten belül kinyit a parajdi sós vizű strand
2025. június 17., kedd

A nagy átalakulás nehézségekkel is jár Székelyudvarhelyen

Napi szinten okoz nehézséget a közlekedés Székelyudvarhelyen, ahol több utcában is zajlanak a nagy mobilitási projekt munkálatai: aszfaltozások, zöldövezetek kialakítása, közműcserék és kátyúzások formálják át a várost.

A nagy átalakulás nehézségekkel is jár Székelyudvarhelyen
2025. június 17., kedd

Már román oldalról is követelik a Salrom vezérigazgatójának a lemondását

Lemondásra szólította fel hétfőn este a Salrom vállalat vezérigazgatóját a parajdi helyzetről tartott parlamenti meghallgatások után a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, a környezetvédelmi bizottságot vezető Diana Buzoianu.

Már román oldalról is követelik a Salrom vezérigazgatójának a lemondását
2025. június 17., kedd

Parlamenti „perzsán” egy igazgató, hogy beszámoljon Parajdról

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parlamenti „perzsán” egy igazgató, hogy beszámoljon Parajdról