A szülőfalu napja – a megmaradásért küzdenek az égeiek

„Ha a kicsi magyar falvak megmaradnak, akkor a nagyok is reménykedhetnek” – hangzott el szombaton A szülőfalu napján Égében, ahol székelykapu-avatással, kiállításmegnyitókkal és bállal ünnepeltek az égeiek, az Égéből elszármazottak.

Kovács Eszter

2012. július 08., 19:552012. július 08., 19:55

2012. július 08., 20:252012. július 08., 20:25

„A pusztító hadaknál is pusztítóbb világ jött el számunkra, viszont igazán akkor vagyunk elveszve, ha nincsenek gyökereink, nincs hová hazatérnünk” – hangsúlyozta Fülöp Szabolcs református lelkipásztor a falutalálkozót megelőző ünnepi istentiszteleten. A szülőfalu napja elnevezésű rendezvényt először 2010-ben, magánkezdeményezésre szervezték meg Égében, a tavalyi – kevésbé sikeres – találkozó után jött létre a Égéért Egyesület, mely a Communitas Alapítvány és az RMDSZ támogatásával ezúttal magára vállalta a szervezést.

A délelőtti ünnepi istentisztelet után a település nagyjára emlékezett a közösség: Szabó Mózes lelkész 1926–1957 között szolgált Égében, emlékét tábla őrzi a helyi református templom falán. Az emléktábla megkoszorúzása után a parókia és templom felújított székely kapuját avatták fel. Megtudtuk, Ége egyik legrégebbi, egészben fennmaradt kapuja Incze Kálmán presbiter jóvoltából újulhatott meg.

Az ünnepi program részeként két kiállítás is nyílt: a felújított művelődési házban Incze Kamilla textilművész alkotásai voltak láthatók, illetve a valamikori iskola épületében Ége múltját felelevenítő fotótárlat várta az érdeklődőket. „2010-ben kezdtük el a fényképek gyűjtését, idén bővítettük a gyűjteményt, mely a tájház elkészültéig az iskolaépületben kap helyet” – magyarázta Incze Ibolya, az Égéért Egyesület elnöke. Egyébként a találkozó alkalmából falufüzet kiadását is támogatta a szervezet: a valamikor Égében szolgált tanító, Balázs György által szerkesztett kiadvány egy lehetséges falumonográfia alapját képezi.

Az ünnepség a kultúrházban folytatódott, ahol a szépkorúakat köszöntötték a szervezők, majd az esemény meghívottja, Czegő Zoltán író, költő mutatta be Katonabogár című balladaregényét. „Példaadás az, hogy itt maradtak tűzön-vízen át azok, akik még most is Égében élnek. Példaadó azt is, hogy akik messzire vetődtek, visszajöttek, visszajárnak a szülőfaluba. Trianon óta szemünk előtt játszódik le egy folyamat, melynek célja a székelyföldi magyarság ritkítása, beolvasztása. Egyre inkább szent embereknek tartják azokat, akik maradnak az ősben, az ősi házat tatarozzák” – hangsúlyozta a szerző. A találkozó kiemelt mozzanataként Markóc és Ége testvértelepülési kapcsolatra szövetkezett: az erre vonatkozó szerződést a Dráva menti, szintén csekély lakosságú település polgármestere, Lantos Tamás és Kányád község polgármestere, György Sándor látták el kézjegyükkel. „A megmaradás kulcsa, hogy lentről fölfele kell építkezni. Csodálatos dolognak tartom, hogy a kis közösségek mozdulnak meg először” – jegyezte meg ünnepi beszédében György Sándor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés