A szűkös felszerelés nem szegi a máréfalvi önkéntes tűzoltók kedvét

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Megkezdte működését a Forrás Önkéntes Tűzoltó Egyesület Máréfalván. A tűzeseteken kívül a szélsőséges időjárás okozta károk és más problémák elhárításában is segítséget nyújtanak a település lakóinak.

Dávid Anna Júlia

2017. január 31., 21:192017. január 31., 21:19

Az egyesületnek tizenegy alapító tagja van, de az önkéntesekkel együtt harminc embert tudnak mozgósítani vész esetén. Az alakulat elnökével és alelnökével, Pálfi Csabával és László Szilárddal beszélgettünk.

„A tűzoltó akkor sikeres, ha nem csinál semmit, mert azt jelenti, hogy jó volt a megelőzés” – mondta László Szilárd. Megalakulásuk óta már szükség volt a segítségükre, amikor a hó súlya alatt egy csűr teteje beszakadt. Januárban tűzvédelmi ellenőrzéseket is tartottak a falu összes házában, így megalakulásuk híre is hamar eljutott a máréfalviakhoz, de a jövőben is terveznek hasonló akciókat. Az alakulat tagjai képzéseken, illetve versenyeken is részt vennének.

Egyelőre nagyon szűkös az alakulat felszerelése – mondta el a vezetőség két tagja. Van egy nagyon régi szivattyújuk, amit már használni sem lehet, ha felújítják, kiállítási darab lesz belőle – mesélték. A polgármesteri hivataltól kaptak használt tömlőket, sisakokat és védőruhákat, viszont mindenképp újakra lesz szükség, hiszen a tömlők használhatók ugyan, de lyukasak és nem zárnak megfelelően, a gumiöltözék pedig ma már egyáltalán nem szakszerű, sőt egy oltásnál kifejezetten akadályozza a tűzoltókat a munkában.

Ezért is volt fontos, hogy egyesületté alakuljanak, hiszen így pályázni is tudnak majd felszerelésekre, illetve a továbbképzések költségeire – mesélte László Szilárd. A közeljövőben garázst szeretnének építeni: az önkormányzat az egyesület rendelkezésére bocsátotta a szertár melletti területet, ahol majd támogatók segítségével építkeznének, de tűzoltóautót is szeretnének vásárolni. A település vezetőségétől ígéretet kaptak arra, hogy az önkormányzat 20 ezer lejjel támogatja az egységet, az összeget tűzoltó-felszerelések vásárlására fordíthatják.

A csapat legfiatalabb tagja huszonöt éves, míg a legidősebbek már az ötvenet is elhagyták. Fontos ugyan a fizikai kondíció, a találékonyság, de a helyismeret is lényeges, hiszen az idősebbek jól tudják, hol vannak a kutak, merre lehet behajtani egy-egy patakra. A tagok között van víz-gáz, illetve villanyszerelő is, ami szintén hasznos lehet.

Baj esetén – illetve az esetleges támogatásokkal kapcsolatban – Pálfi Gáspár Csabát a 0751-126339-es, míg László Szilárdot a 0755-872801-es telefonszámon érhetik el a helybéliek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván

Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén

Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén
2026. szeptember 21., hétfő

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen

Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 18., péntek

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató

Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél

Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél
2026. szeptember 17., csütörtök

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm

Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm
2026. szeptember 17., csütörtök

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen

A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel

Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel
2026. szeptember 15., kedd

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe

Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe
2026. szeptember 15., kedd

Sportágválasztóval várják a gyerekeket Székelyudvarhelyen

A mozgás, a játék és az új élmények kerülnek a középpontba a keddi Sportágválasztón Székelyudvarhelyen.

Sportágválasztóval várják a gyerekeket Székelyudvarhelyen
Hirdetés