Fotó: Simon Eszter
Május 22-én, szerdán kilencvenegy éve mutatták be először a Csanádi György által írt Székely himnuszt, ennek emlékére Székelyudvarhelyen 18 órától a Bethlen Gábor utcában található Csanády-emléktáblánál megemlékezésre kerül sor.
2013. május 21., 17:262013. május 21., 17:26
2013. május 21., 17:462013. május 21., 17:46
A program szerint a Székely Dalegylet, valamint az Alla Breve Ifjúsági Kórus és a Balázs Ferenc Vegyes Kar közreműködésével eléneklik a magyar himnuszt.
A továbbiakban Bencze Boglárka, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium XI. B osztályos diákja elszavalja a székely himnuszt, majd Gidó Csaba történész ünnepi beszéde következik. Ezután a református kollégium diákja fuvolán előadja Bartók Béla Este a székelyeknél című művét, amit Gede Mátyás református lelkész ünnepi beszéde követ.
Az ünnepélyt a Székely himnusz eléneklésével zárják, majd egy-egy szál virágot helyeznek el Csanády György sírjánál a belvárosi református temetőben.
Nagycsütörtöktől nagyszombatig elnémulnak a harangok a katolikus templomokban – de vajon miért? A „harangok Rómába mennek” mondás mögött évszázados hagyomány húzódik, a kérdés megválaszolásában Tamás Barna székelyudvarhelyi plébános segített.
Villanyoszlopcsere kezdődött Betfalván szerdától, a lakosságot arra kérik, ne parkoljanak az oszlopok közelében a munkálatok ideje alatt.
A korisuliban ezer gyerek megtanult korcsolyázni, több udvarhelyi fiatal a jégkorongban már az akadémiai szintig jutott, több mint tízezren pedig éltek a szabadidős korcsolyázás lehetőségével a lezárult szezonban a székelyudvarhelyi korcsolyapályán.
Átmenetileg nem lesz víz több utcában Székelyudvarhelyen szerdán – értesíti az érintetteket a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Átlagosan napi 2100 diákot és idős embert szolgálnak ki meleg ebéddel a nagygalambfalvi önkormányzat által alapított Menza munkatársai. A kormánytól függ, hogy terjeszkedhet-e a két épülettel rendelkező közösségi konyha.
Több Oroszhegy községi faluban nem lesz áramszolgáltatás szerdán reggeltől délutánig – értesíti a lakosságot az oroszhegyi polgármesteri hivatal.
Fontos változás a székelyudvarhelyi tömegközlekedésben: a jegyeket mostantól érvényesíteni kell a buszon. A rendszer fejlesztése nemcsak a rendet szolgálja, hanem új munkahelyeket is teremthet – amennyiben azokat a minisztérium jóváhagyja.
Elkezdték a Fenyéd-patakon átívelő két betonszerkezetű híd megépítését, és hamarosan egy harmadik esetében is startolhatnak a munkálatok, miután sikerült pontot tenni a közbeszerzési eljárás miatt kialakult peres ügy végére.
Húsvéti hangolódásra hív az Artera Míves Alkotók Háza: április 17-én tojásírással és népi játékokkal idézik meg a hagyományokat Székelyudvarhelyen. A részvételhez regisztráció és néhány tojás szükséges.
Összesen 20 ezer lejre szabtak ki bírságot a csendőrök a hétvégi Hargita Ralin, köztük italozás, provokálás és rendőri intézkedés akadályozása miatt. Komolyabb incidens nem történt, a rendezvény zavartalanul zajlott.
szóljon hozzá!