
Fotó: Veres Nándor
Beismerte mulasztását a parajdi sóbányában balesetet okozó autóbuszsofőr. A gépjármű technikai vizsgálata során kiderült, nem történt meghibásodás, a 62 éves sofőrnek pedig nem voltak egészségügyi problémái – tájékoztatott Pálffy Domokos, a közlekedési vállalat ügyvezetője.
2012. augusztus 02., 15:582012. augusztus 02., 15:58
2012. augusztus 02., 16:032012. augusztus 02., 16:03
„Pontosan nem tudni, miben hibázott a sofőr, de beismerte, hogy ő okozta a balesetet. Érvényes orvosi bizonylatai vannak, nem volt semmilyen betegsége, amely miatt rosszul lehetett volna vezetés közben, és ő sem állított ilyet” – mondta el az ügyvezető. Hozzátette, cégük nem zárkózik el a baleset következményeitől: „Beszéltünk mindenkivel, aki megsérült, a jövőben mindannyiukkal megállapodásra jutunk. Volt, aki már jelezte, hogy jogi úton fog kártérítést kérni. Ezek a költségek a sofőrt terhelnék, ám ha neki nincs lehetősége a probléma megoldására, cégünk mellé áll, és kifizeti a kért összegeket.”
Pálffy kifejtette, eddig még nem történt hasonló esetük, ám egy sajnálatos véletlennek tartja a balesetet: „Emberek vagyunk, mindannyian tévedhetünk. Annak örülünk, hogy nem történt még nagyobb baj: a sérültek állapota szépen javul, a héten mindegyiküket hazaengedik. Az anyagi károk pedig nem jelentősek” – mondta az ügyvezető.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!