
Fotó: Veres Nándor
Reagált a siménfalvi csapat a múlt vasárnapi körzeti futballmeccsen történtekre, amikor a betfalvi csapatvezetőnek kiütötték néhány fogát.
2016. április 06., 19:392016. április 06., 19:39
Tiboldi Sándor a siménfalvi együttest képviselve elmondta, bár nagyon sajnálják, hogy Rátz István megsérült – és vállalják a következményeket –, azért a felelősség inkább Rátzé.
Tiboldi ugyanakkor kifogásolta, hogy a médiában csak a sérült nyilatkozott, szerinte az az igazság, hogy Rátz viselkedésével nem a kedélyek lecsillapításához járult hozzá: a második félidőben többször is durván sértegette a szurkolókat.
A siménfalvi együttest képviselője továbbá tagadta, hogy italt árultak volna a nézőknek, és azt is, hogy verekedés történt volna. Várják a fegyelmi bizottság hétfői döntését.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!