Székelyudvarhely képviselete részt vett a március 14–17. között Bukarestben rendezett Romexpo turisztikai vásáron.
2013. március 19., 14:242013. március 19., 14:24
2013. március 19., 15:152013. március 19., 15:15
Az immár 29. alkalommal megtartott kiállításon és vásáron a város történelmi központjának bemutatása, népszerűsítése, valamint turisztikai vonzerejének növelése volt a cél. A vásáron Udvarhely saját standdal volt jelen, ahol a helyi gasztronómiai finomságok mellett a néptánc és népviselet is helyet kapott a Boróka Néptánccsoport közreműködésével. A táncosok a régió táncaiból nyújtottak ízelítőt, ugyanakkor az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének képviselője a hagyományos bútorfestést mutatta be. A rendezvény ideje alatt több száz népszerűsítő szórólapot sikerült szétosztani az érdeklődők között.
Egyébként a helyi önkormányzat által fenntartott Tourinfo információs iroda turisztikai referense, Bálint Júlia is részt vett a Romexpón, illetve az iroda április 5–6-ára egy újabb turisztikai vásárra, ezúttal Győrbe kapott meghívást. Ott egy hat négyzetméteres standdal lesznek jelen, ahol udvarhelyi és udvarhelyszéki vállalkozók is bemutatkozási lehetőséget kapnak majd.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!