
Fotó: Boda L. Gergely
Az oktatás az integráció egyik sarokköve, ezért a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület oktatási szakbizottsága a tavaly alakult romaintegrációs bizottsággal együttműködve roma gyerekek felkarolását tűzte ki célul. A tapasztalat azt mutatja, hogy megszokott közegükből kiemelve jól teljesítenek a hátrányos helyzetű gyerekek, ezért jövő tanévtől négy roma fiatal a város központi tanintézeteiben koptatja majd a padot.
2014. május 14., 19:332014. május 14., 19:33
2014. május 14., 23:052014. május 14., 23:05
Tanító- és óvónők segítségével felmérés készült, melynek során olyan hátrányos helyzetű roma fiatalokat azonosítottak be, akik segítségre szorulnak a tanulás terén. A tavaly alakult – tíztagú, az alpolgármestert, az önkormányzati képviselő-testület mindhárom frakciójának, valamint az iskolák, az egészségügy és a közelségi rendőrség egy-egy képviselőjét, illetve egy egészségügyi közvetítőt, egy romaszakértőt és a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetőjét is magába foglaló – romaintegrációs bizottság és az oktatási szakbizottság négy-öt kiemelt esettel foglalkozott az elmúlt hetekben: felkeresték a gyerekek családjait, és egyeztetéseket folytattak a tanintézetek vezetőivel, valamint a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel. „Olyan roma gyerekeket kerestünk, akik képesek és hajlandók is a középiskola befejezésére. Célunk ezen fiatalok kiemelése a jelenlegi közegükből, hisz az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nem megfelelő közösség visszahúzza az amúgy jó képességekkel rendelkező gyerekeket is” – magyarázta Jakab Attila, az oktatási szakbizottság elnöke.
A megyei tanfelügyelőséghez benyújtott javaslat értelmében a város központi iskoláiba négy gyerek felvételét javasolták: egy roma tanulót a Tamási Áron Gimnázium ötödik, egyet a Benedek Elek Pedagógiai Líceum ötödik és egyet a hetedik, illetve egy kisdiákot a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium előkészítő osztályába. „A családoknál tett látogatáskor megbizonyosodtunk arról, hogy a szülők részéről megvan a szándék, hogy gyerekeiket támogassák a tanulásban, az iskolaigazgatók is pozitívan viszonyultak a kérdéshez, és a tanfelügyelőség is helyet adott javaslatainknak” – tette hozzá Jakab.
Bíznak a jó teljesítményben
A Tamási Áron Gimnáziumban már volt arra példa, hogy a nem roma többségű osztályba beíratott tanuló az elvárásokat felülmúlva teljesített, Laczkó György igazgató ezért nyitott volt a kezdeményezésre. „Nálunk viszonylag magasak az elvárások, viszont meggyőződhettünk arról, hogy az ide szánt roma gyerek átlagon felüli képességekkel rendelkezik. Reméljük, hogy amennyiben jól teljesít, a középiskolát is elvégzi majd” – hangsúlyozta az igazgató.
Pui Nándor romaszakértő mindkét szakbizottságnak tagja, a felkarolt gyerekek felkeresésében is szerepet vállalt. „Érdemes foglalkozni ezekkel a fiatalokkal, ha négyükből kettőnek sikerül érettségiznie, már akkor is megéri az erőfeszítés. Nem utolsósorban ezek a gyerekek jó példát mutathatnak társaiknak is” – magyarázta. A romaintegrációs és oktatási bizottságok ugyanakkor vállalják: a felkarolt fiatalok tanulmányi eredményeit követik, útjukat egyengetik az elkövetkezőkben is.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!