
Fotó: Mihály Csaba
Ötödször is halasztással végződött a tárgyalás a pálfalvi lólopás ügyének fellebbezésében, a marosvásárhelyi táblabíróságon. A székelyudvarhelyi, Termés utcai Gábor család ügyeinek száma egyre gyarapodik, de egyre több áll közel a befejezéshez.
2015. december 10., 21:552015. december 10., 21:55
A sértett felet hallgatták meg szerdán, aki állította, hogy az alapfokon hozott ítélet kihirdetése előtt leadott, aláírt és közjegyző előtt hitelesített békülési szándékát a vádlottak és családjaik nyomására, fenyegetés hatására írta alá.
Székelyudvarhelyről autóbusszal szállították a sértett felet támogató bethlen- és kadicsfalvi, valamint farkaslaki érdeklődőket. Múlt pénteken, az udvarhelyi bíróságon történt cirkusz és fenyegetések megismétlődésének elkerüléséért utaztak majdnem 20-an. Elérték céljukat, Gábor Róbert és a lólopás vádlottjai csendesebben viselkedtek a tárgyaláson. Szóváltás azért történt a táblabíróság folyosóján, de egy csendőrnek sikerült az, amit Udvarhelyen nyolc sem tudott elérni: lecsillapította a kedélyeket.
A bíró megkérdezte, a felek beleegyeznek-e, hogy tanúként beidézzék a sértett fél feleségét, akit a vádlottak családtagjai többször is próbáltak rávenni a békülésre. Mindannyiszor meg is fenyegették, s férje ezért írta alá közjegyző előtt a békülési szándéknyilatkozatot. A bíró tudni akarta, hogy személyesen őt fenyegették-e. A sértett fél elmondta, őt személyesen nem, de feleségét és családját több alkalommal is megtorlással fenyegették a vádlottak családtagjai. Gábor Róbert ügyvédjének nem volt kifogása az új tanú beidézése ellen, de Nán Albert vádlott ügyvédje ragaszkodott ahhoz, hogy kihallgassák a sértett felet, és többszöri felszólításra sem válaszolt a bíró kérdésére. Végül indoklás nélkül kifogásolta a tanú beidézését. A bíró elmondta, ha a megfenyegetett nyílt tárgyaláson elmondja a történteket, akkor megsemmisítik a hitelesített békülési dokumentumot, de ahhoz a feleség vallomása is kell. A házastársat beidézve tanúként a tárgyalást 2016. február 17-ére halasztotta.
A közelmúltban emberkereskedelem gyanúja miatt bírósági felügyelet alá helyezett Gábor Róbert úgy távozott, mint aki pert nyert. Távozásakor többször is obszcén gesztusokkal illette a sértett felet és az őt támogatókat.
Ugyancsak szerdán, a székelyudvarhelyi bíróságon két eljárásban kellett volna jelen lennie. Az egyikben a bíróság épületében történt, Gálfi Árpád önkormányzati képviselőt érintő fenyegetés volt a per tárgya, de Gálfi január 13-ára kért és kapott halasztást, jogi képviselet biztosítása miatt. A másikban pedig ugyancsak Gálfi, ezúttal rendőrségen történő fenyegetésének ügyében kellett volna ítélet szülessen, azonban ezt december 16-ára halasztották. A család bűncselekményeinek lajstroma egyre bővül, lassan már ők sem tudják, épp miért állnak a pulpitus előtt.
Megfenyegették kollégánkat
A táblabíróság folyosóján Gábor Róbert vádlott kollégánkat is megfenyegette. A tárgyalásról tudósító Jánosi András elmondta, egyedül ment ki a mosdóba, amikor a tárgyalóterem előtt a folyosón kitámadta: „Maga tényleg nem fél a haláltól…” Amikor pedig látta, hogy nem reagál a fenyegetésre, arcon is köpte. Jánosi tanúk hiányában úgy határozott, hogy nem tesz feljelentést.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!