
Fotó: Lukácsi Lehel
Székelylengyelfalván és Sükőben egyaránt okozott károkat augusztusban felhőszakadás. Az áradás következtében vízelvezető csatornák, utak és járdák rongálódtak meg, de jócskán keletkeztek károk a mezőgazdaságban is. Múlt héten e károk helyrehozatalára fordítható támogatásról biztosította a sajtón keresztül a lakókat Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, ám Felsőboldogfalva polgármesteri hivatala még nem kapott hivatalos értesítést a támogatás konkrét összegéről. Remélik, hogy a héten ez is megtörténik.
2014. november 04., 11:132014. november 04., 11:13
2014. november 04., 11:172014. november 04., 11:17
Az augusztus 4-ei áradáskor több helyen is megrongálódtak Székelylengyelfalva és Sükő kavicsozott utcái, illetve vízelvezető csatornái, továbbá a terményben is károk keletkeztek – közölte lapunkkal Németi Zoltán, Felsőboldogfalva alpolgármestere, aki a hét folyamán vár részletes tájékoztatást a támogatásról, ugyanis csak ennek tükrében foghatnak neki a szükséges munkálatoknak. Az alpolgármester reméli, már ebben a hónapban helyrehozhatják a keletkezett károkat.
Megrongálódott utcák
Károk főként az utcák meredek részein történtek, ahol a sáncok nem tudták elvezetni a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadékot. „Az utcák helyreállítása érdekében azonnal jelentést írtunk a megyei katasztrófavédelmi felügyelőségnek, akik még abban a hónapban felmérték a helyzetet. A súlyosabb problémákat ugyanakkor saját költségvetésből orvosoltuk” – fejtette ki Németi Zoltán, hozzátéve, néhol a házakba is bement a víz, súlyosabb károk azonban nem keletkeztek.
Gazdák figyelmébe
„Azok a gazdák is részesülhetnek a mostani támogatásból, akik rendelkeznek hivatalos termelői könyvvel, és az áradás során terményeik egy része tönkrement. Az érintettek kártalanítási igényeiket a polgármesteri hivatal mezőgazdasági referensénél jelezhetik” – magyarázta az alpolgármester. Egyébként összesen 530 hektár termőföldön okozott kárt a jégeső, melynek nagyobb részén gabonát termesztenek, illetve kaszálóként használják, de répa- és krumpliföldekről is jeleztek gondokat.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!