Az anyatejjel való táplálásért vonultak fel

•  Fotó: Simon Eszter

Fotó: Simon Eszter

Manapság legtöbben úgy tartják, hogy ha a kisbaba érkezésekor van lakás, autó és megfelelő fizetés, azzal mindent megadnak neki, pedig egyszerűbb dologokra van szüksége: arra, hogy szeressék, odafigyeljenek rá és nem utolsósorban megfelelően táplálják – hangzott el a szoptatás világnapján Székelyudvarhelyen.

Simon Eszter

2012. augusztus 01., 17:312012. augusztus 01., 17:31

2012. augusztus 01., 17:462012. augusztus 01., 17:46

Szerdán délelőtt 9 és 10 óra között félszáz ember gyűlt össze Székelyudvarhelyen, a belvárosi unitárius templom előtt – köztük legalább húsz babakocsit toló anya –, akik közös felvonulással hívták fel a figyelmet a hagyományos táplálás fontosságára. Miután mindenki pirosba öltözött, a csapat a városi kórháznál kisebb pihenőt tartott. Itt a szervezők a szoptatás szabályait ismertető plakátokat adtak át, melyek az újszülöttosztály, a várandóskórtermek és szülőszobák falaira kerülnek majd. Az ügyeletes orvos nagyon hálás volt a magyar nyelvű plakátokért, és elmondta: bizony sok kismamának a helyes szoptatásról szóló útbaigazítás mellett a biztatás is elkel a szülést követően.

A babakocsikat toló piros pólós felvonulókhoz a Bethlen-negyedi parkban még több anyuka, apuka, gyerek és nagymama csatlakozott. Itt minden érdeklődő megtekinthette az Anya melegében (l)enni fotópályázat 90 kiállított fényképét, és legtöbb kilenc képre adhatta le voksát, a nyerteseket pedig 13 órakor értékes ajándékokkal díjazták.

Nyugati példát követünk?

A rendezvény az újszülöttek anyatejjel való táplálásának fontosságára hívta fel a figyelmet, ugyanis több anyuka szerint manapság sajnos sok nő elavult dolognak tartja a szoptatást. András Imola Andrea 30 éves, Székelyudvarhelyen élő kismama ezzel kapcsolatos kérdésünkre elmondta: „Sajnos mára már kiment divatból a szoptatás, ezzel a megmozdulással fel szeretnénk hívni mindenki figyelmét ennek fontosságára. Én nagyon örülök, hogy Udvarhelyen vannak, akik ilyesmit kezdeményeznek és ezért kiállnak, mert bizony szükség van rá, hiszen nagyon sok kismama nem tudja, miért fontos az anyatejjel való táplálás.” Véleménye szerint ez a jelenség főként annak tudható be, hogy a különböző reklámok megpróbálják elhitetni velünk, a bébitápok ugyanolyan összetételűek mint az anyatej. „Én sokáig voltam bébiszitter Amerikában, ott már terhességük alatt olyan gyógyszereket adnak az anyáknak, amely leállítja a tejtermelést. Olyan családnál dolgoztam, ahol hat gyermeket szült az anya, de egyiket sem táplálta anyatejjel” – mesélte.

Összekötő kapocs anya és gyermeke között

A parkban összegyűltek között sok olyan szülő is volt, aki újszülött gyermeke mellett a nagyobb testvért is magával hozta. Fülöp Beáta 28 éves, kétgyerekes anyuka szerint sincs az anyatejnél táplálóbb az újszülöttek számára. „Az a kötelék, amely a szoptatás folyamán kialakul az anya és gyermeke között, semmi mással nem pótolható. Nincs még egy ilyen intim és mindkettejük életét meghatározó folyamat, mint a szoptatás” – mondta.

Egymás ruháiba nőttünk bele

Az utóbbi években Udvarhelyszéken is egyre elterjedtebb, hogy már nemcsak a férfiak, hanem a nők is karriert szeretnének, és csak megfelelő anyagi körülmények megteremtése után vállalnak gyermeket. „Öt évvel ezelőtt is vállaltam volna gyermeket” – jelentette ki határozottan László Edit 26 éves kismama. – Manapság mindent a pénz irányít, mindenki azt hiszi, attól függ majd, hogy gyermeke boldog lesz-e. Persze természetes, hogy mindent meg akarunk adni nekik, de elsősorban nem lakásra, autóra van szükségük, hanem szeretetre, odafigyelésre, türelemre.” Az ifjú anyuka vidáman mesélte, hogy még két gyermeket szeretnének párjával, hiszen neki is két testvére van. „Mindig arra gondolok, hogy mi is hárman voltunk testvérek, sorra nőttünk bele egymás cipőibe, ruháiba. Nekünk sem volt meg mindenünk, de ami fontos volt, azt megkaptuk. Mindenki maga dönti el, mire költi a pénzét, én úgy tapasztaltam, valahogy mindenki úgy csinálja, hogy amire feltétlenül kell, arra mindig kerül pénz” – fogalmazott László Edit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez

Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez
2025. szeptember 07., vasárnap

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen

Higgadtságból, helyzetfelismerősből és csapatmunkából is jelesre vizsgázott a közelmúltban a székelyudvarhelyi helyi rendőrség csapata, akik kategóriájukban elsők lettek a budapesti Somorjai Gábor Nemzetközi Rendészeti Szakmai Emlékversenyen.

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen
2025. szeptember 05., péntek

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere

Szóltak a hegedűk, brácsák és nagybőgők, járták a táncot az Erdélyi Táncháztalálkozóra érkezők pénteken délután Székelyudvarhely főterén. Innen vonult le a tömeg az esemény központját jelentő Sétatérre.

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere
2025. szeptember 03., szerda

Bővült az épület, zajlik a munka a Zeyk Domokos-iskolánál

Egyre látványosabban haladnak a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola felújításával. Mostanra az új épületrészek formát öltöttek, ugyanakkor egykori színében tündököl a külső falak egy része is. Idén viszont még nem ott kezdik a tanévet a diákok.

Bővült az épület, zajlik a munka a Zeyk Domokos-iskolánál
2025. szeptember 03., szerda

Önkéntes tűzoltók versenyeznek Homoródújfaluban

A Szent Flórián Vándorkupán méhetik össze erejüket és tudásukat az udvarhelyszéki önkéntes tűzoltók. A találkozót szeptember 13-án tartják Homoródújfaluban.

Önkéntes tűzoltók versenyeznek Homoródújfaluban
2025. szeptember 02., kedd

Tíz kóbor kutyát gyűjtöttek be Székelykeresztúron

A lakosság biztonsága és az állatok védelme érdekében tíz kóbor kutyát sikerült begyűjteni és elszállítani szeptember 2-án, kedden Székelykeresztúron – közölte a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Tíz kóbor kutyát gyűjtöttek be Székelykeresztúron
2025. szeptember 02., kedd

Útlezárás és vízhiány várható a székelyudvarhelyi Gábor Áron utcában

Lezárják Székelyudvarhelyen a Gábor Áron utca egy szakaszát, és a vízszolgáltatás is szünetel szeptember 3-án, szerdán reggel 8 és délután 3 óra között – közölte a polgármesteri hivatal.

Útlezárás és vízhiány várható a székelyudvarhelyi Gábor Áron utcában
2025. augusztus 29., péntek

Változik a buszok végállomásának helyszíne Bethlenfalván

Új, biztonságosabb helyre költözik szeptember elsejétől az Urbana Transport bethlenfalvi buszfordulója, azonban nem kell messzire menniük az iskolásoknak és utasoknak.

Változik a buszok végállomásának helyszíne Bethlenfalván
2025. augusztus 28., csütörtök

Új szakasz nyílik meg, de maradnak útlezárások Székelyudvarhelyen

Új szakaszokon haladnak a felújítási munkák Székelyudvarhelyen: az Orbán Balázs utca hétvégétől ismét járható, ugyanakkor a következő napokban a Tamási Áron és a Bethlen Gábor utcában is újabb lezárásokra kell számítani.

Új szakasz nyílik meg, de maradnak útlezárások Székelyudvarhelyen
2025. augusztus 28., csütörtök

Napelemparkot tervez Székelyudvarhely a közintézmények áramellátására

Napelempark létrehozására pályázna a székelyudvarhelyi önkormányzat, hogy a városi közintézmények áramellátását biztosítsa. A projekt egy háromhektáros területen valósulna meg. Eközben megérkezett a városnak szánt első kincstári hitel is.

Napelemparkot tervez Székelyudvarhely a közintézmények áramellátására