A Fili sikere Svájcban

Az elmúlt napokban három svájci helyszínen lépett fel a Szentegyházi Gyermekfilharmónia: augusztus 20-án Bernben, a Francia Templomban, 21-én Lausanne-ban, a Notre Dame du Valentin Templomban, majd 22-én Zürichben, a Grossmünster Katedrálisban.

Simó Márton

2014. augusztus 24., 14:082014. augusztus 24., 14:08

2014. augusztus 24., 14:502014. augusztus 24., 14:50

Az együttes visszatért a magyarországi Hegykőre szombaton, augusztus 23-án, ahol pihenéssel, kikapcsolódással töltötték az estéből hátramaradt időt, vasárnap délben, a búcsúebédet követően váltak el vendéglátóiktól, akik az oda- és a visszaúton egyaránt bázisként szolgáltak, majd Diósdra utaztak, ahol 19 órától tartottak koncertet a Szent István téren. Az együttes – összesen 141 tag, 9 kísérő és pedagógus, 3 „ellátmányos” és 6 gépkocsivezető – három autóbusszal járta végig a négy országot. A tervek szerint hétfőn, a hajnali órákban érkeztek vissza Szentegyházára.

Haáz Sándor karnagyot vasárnap, Nyugat-Magyarország területén hívtuk fel telefonon. Az együttesvezető-karnagy elmondta, hogy mostani koncertjeik – a diósdit leszámítva – mind templomokban zajlottak. A szakrális környezet még inkább növeli a gyakorló római katolikus családokból származó gyermekekben az empátiát. A kitűnő akusztikus környezetekben az együttes tagjai feltöltődve, őszintén, teljes odaadással talán legemlékezetesebb fellépéseiket produkálták, melyeket a videofelvételek és a közönség tagjai részéről érkező reflexiók is bizonyítanak. Svájcban mintegy 1500 fő lehetett jelen a három koncerten. Bernben többnyire többnyelvű, diplomáciai testületek személyzetéből álló közönség hallhatta az előadást, Lausanne-ban jórészt franciák s az ott élő kis lélekszámú magyar diaszpóra képviselője.

A legnagyobb és talán a leginkább felemelő a zürichi előadás volt, amelyen mintegy hétszáz fős, a helyben élő magyarok legjavát képező közönség gyűlt össze. Ennek a programnak a rangját emelte, hogy teljesen váratlanul megjelent a közönség soraiban Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke szerencsepatkót vehetett át, amely emlékezteti majd erre a rendkívüli pillanatra – mondta el Haáz. A karnagy megjegyezte, hogy Szentegyháza utcáin és gazdasági épületeiben annyi szerencsepatkónak valót sikerült összegyűjteniük, hogy bőven jut majd belőlük a következő évtizedekben tartandó koncertjeiken megjelenő díszvendégeinek.

A Fili mostani turnéját követve, belehallgatva frissen készült felvételeikbe, ismét meggyőződhettünk arról, hogy ők képezik Székelyföld egyik legismertebb és leghatásosabb hírvivőcsapatát, amolyan nagykövetek ők, akik a nép lelkének tiszta tükrét, kultúránk legjavát mutatják be szerte a nagyvilágban. Már többször bizonyították, mire képesek, s minden egyes alkalommal azt is, hogy újra és újra felülmúlják önmagukat, hogy ez a tükör még teljesebb, még ragyogóbb, még érzékletesebb képet mutasson rólunk és meglévő értékeinkről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés