
Fotó: Lukácsi Lehel
Kevéssel több mint egy hete, hogy nem közlekednek vonatok a Segesvár–Székelykeresztúr–Székelyudvarhely szakaszon: a Keresztúrról ingázók zöme a buszjáratokkal szemben inkább az olcsóbb, de bizonytalanabb alkalmit választja, a Segesvárra igyekvők pedig hoppon maradnak, hisz arrafelé egyáltalán nem indulnak autóbuszjáratok.
2015. március 24., 19:352015. március 24., 19:35
A vonatok az udvarhelyi állomáson vesztegelnek. A megyei elöljárók ugyan megoldást ígérnek, időközben viszont fel is út, le is út az ingázóknak, hiszen például a CFR Udvarhelyszéken nem tud vonatokat indítani. „Az elmúlt héten több ízben tárgyaltunk az állami vasúttársasággal, az bizonyos, hogy a Segesvár–Keresztúr–Udvarhely szakaszon is pótolni fogják a kieső járatokat, azonban egyelőre nem tudni, hogy mikor” – magyarázta Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. Az elöljáró hozzátette: a CFR dízelszerelvényeit nem bírná el az említett szakasz elavult sínrendszere, ezért a vasúttársaságnak módosítania kell a vonatokon.
Időközben más megoldást kell találnia annak a mintegy hatszáz személynek, aki naponta ingázik a Keresztúr–Udvarhely útvonalon. Az udvarhelyszéki Gas Tours Kft. naponta több járatot is indít oda, illetve vissza: az udvarhelyi, Vásártér melletti autóbusz-állomásról 6.30-kor, 12.45-kor, 14.45-kor, 15.10-kor, 16 órakor, 19 órakor és 22 órakor, Keresztúrról Udvarhelyre pedig 4.50-kor, 6.20-kor, 6.35-kor, 10.30-kor, 16.40-kor és 17.45-kor indulnak autóbuszok. A járatok egyik része a Nyikó mentén, a másik a Küküllő mentén közlekedik, előbbire egy jegy 13, utóbbira 11 lejbe kerül.
A „székely gőzös” kényszerveszteglése óta azonban nem nőtt meg jelentősen a Gas Tours utasainak száma: a növekedés olyannyira kevés, hogy bár a cég vezetősége múlt héten még úgy tervezte, újabb járatokat indítanak, erre minden bizonnyal nem lesz szükség. Keresztúr irányából egyébként az udvarhelyi készruhagyárak munkásai ingáznak nagy számban, a nagyvállalatoknak azonban szerződésük van a szállítócéggel: buszaik reggel és kora délután hozzák, illetve viszik az ingázókat.
A Vásártér melletti buszállomáson kedden délelőtt nem volt nagy tumultus, sőt a Keresztúr irányába induló járat még félig sem telt meg. Az elmúlt héten öt-hat utassal volt több, mint korábban, számolt be Bódis Ferenc, a cég egyik sofőrje. Kissé népszerűbb a Küküllő mentén közlekedő járat, a délutáni autóbuszok ott is épp hogy megteltek utassal. Berkeczi Szilárd, a Tamási Áron Gimnázium diákja például eddig is busszal járt haza Bögözbe délutánonként, csupán reggel vonatozott. „Két lejbe került a vonatjegy Udvarhelyig, most inkább stoppolok reggelente, mert az olcsóbb, mint a busz” – magyarázta. Lukács Teréz is a buszjegyek borsos árát nehezményezte: az asszony korábban 4,5 lejt fizetett a vonatjegyért Keresztúrig, az utazás most több mint kétszeresébe kerül. „Jó lenne, ha megoldódna a helyzet, mert nagyon kiüríti a zsebet a buszozás. Az alkalmi meg bizonytalan” – jegyezte meg keserűen.
A héten egyébként a megyei önkormányzattól ismét tárgyalnak a Regiotrans vezetőségével, a cél az, hogy a vasúttársaság megtérítse a vonatjáratok pótlására indítandó buszjáratok költségét. „Igyekszünk megoldani, hogy a kiesett szerelvények helyett autóbuszok indulhassanak, és azon utasoknak, akik már bérletet váltottak a Regiotransnál, a cég kifizesse az utazás árát” – fejtette ki Incze. Konkrétum azonban egyelőre ez ügyben sincs, az elöljáró ígérete szerint feltehetően néhány héten belül tudnák orvosolni a problémát.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!