450 éves iskolajubileumot ünnepelnek

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A nagygalambfalvi oktatás négy és fél évszázados évfordulóját ünneplik szombaton a községben.

Molnár Melinda

2016. szeptember 30., 13:452016. szeptember 30., 13:45

Valószínűleg korábban is működött református iskola a templom mellett, hiszen a feljegyzésekben a külföldre járó diákok között két nagygalambfalvi neve is megtalálható. Az iskolával kapcsolatos első írásos említés 1566-ból való. A galambfalvi oskolamester, Kaczay Ferenc végrendeletét így írta alá: „én Galambfalvfi Paal diják”. A jelzett év május 11-én keltezett, a református egyház levéltárában őrzött irat eredeti szövege első ízben olvasható az évfordulós kiadványban – tudtuk meg Bálint Hajnal iskolaigazgatótól.

Iskolatörténeti írásokat, visszaemlékezéseket és nagyon sok fényképet, főleg osztályképet tartalmaz a 242 oldalas, igényes kivitelezésű emlékkönyv, melyben a jelzett dátumtól kezdődően nyomon követhető a galambfalvi oktatás története napjainkig. A nagygalambfalvi iskola emlékei mellett helyet kapott az óvoda és a kisgalambfalvi iskola is.

Szombaton a jubileumi emlékprogram reggel kilenc órakor iskolalátogatással kezdődik. A nagygalambfalvi általános iskola udvarán a térzenét az agyagfalvi fúvószenekar biztosítja. Tíz órakor köszöntőbeszédek hangzanak el, majd 450 év üzenete címmel Tóth Levente kolozsvári levéltáros szól az egybegyűltekhez.

A hálaadáson igét hirdet Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a kopjafaavatón áldást mond Kántor Csaba püspökhelyettes, a Székelyudvarhelyi Egyházmegye esperese. A pedagógusok méltatása után Szank község küldöttsége felavatja azt a közösségi teret, melyet adományukból a régi kút körül alakítottak ki az iskolaudvaron. A kulturális műsor Zongor Botond, Nagy Zsuzsanna, Fülöp László, Szabó Attila, Botorok Annamária, Major István és a Tubicák néptánccsoport közreműködésével zajlik, majd fellép Benedekffy Katalin operaénekes. Az ünnepség a nagy- és kisgalambfalvi református egyházközségek dalárdáinak éneklésével zárul.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés