Kerékpárút épül Székelykeresztúron

Többnyire pályázati pénzből építenek utat a kerékpárosok számára Keresztúron az alsóboldogfalvi vasútátkelőtől a Sóskútig, valamint Udvarhely irányába az Erzsébet-kútig.

Simon Eszter

2012. február 18., 11:262012. február 18., 11:26

Székelykeresztúr számára 2,5 millió lejes vissza nem térítendő összeget utalt ki a Környezetvédelmi Alap a kerékpárutak építése elnevezésű program 50 milliós keretösszegből. Ehhez az önkormányzat 900 ezres önrészt szavazott meg a 2012-es költségvetés elfogadásakor a várost átfogó kerékpárút megépítésére.

„Kerékpárosok városa”

A polgármesteri hivatal beruházási és közbeszerzési osztályának munkatársai térképen már beazonosították az új bicikliút nyomvonalát. Megtörtént a kerékpárút pontos vonalának a felmérése, és az előtanulmány alapján elkészült a költségvetés kidolgozása is. Jelenleg a technikai terv kivitelezésén és a költségek alátámasztásán dolgoznak a szakemberek. A közbeszerzés kiírása majd ezt követően történik meg – tudtuk meg Köblös Domokostól, Székelykeresztúr alpolgármesterétől.

A városháza tervei szerint a nemrég átadott Szécsi András utca kerékpársávját is összekötnék az új bicikliúttal, mely előreláthatóan 10.800 méter hosszú lesz. „Székelykeresztúr a kerékpárosok városa” – jelentette ki az alpolgármester, majd hozzátette: az Orbán Balázs Gimnázium svájci kapcsolatainak és a római katolikus egyház Kolping Család Egyesületének köszönhetően az évek folyamán rengeteg kerékpár érkezett a városba. A lakosság nagy része biciklivel jár dolgozni, bevásárolni. „Egyre sürgősebb volt a kerékpárút megépítése, mivel a város közötti nagy forgalom miatt egyre veszélyesebbé vált a biciklizés” – tette hozzá.

Alsóboldogfalvától az Erzsébet-kútig

Székelykeresztúrt majdnem teljes hosszában átszeli a tervezett kerékpárútvonal. Ezek szerint Segesvár irányából az alsóboldogfalvi vasútátkelőtől a 13C jelölésű országút mentén fog haladni a Mihai Eminescu utcáig. A kis utcán végighaladva át fog vezetni a Gagyi-patakon, ahol jelenleg egy alig egy méter széles kis fahíd szolgál átkelésre a gyalogosoknak. Ezt követően az Orbán Balázs utcára kiérve végighalad a Sóskútig, bekötve a Szécsi András utcában már készen lévő bicikliutat. Ezen tovább haladva az Arany János utcán keresztül érinti a Kossuth negyedet egészen az épülő városi piacig.

Innen a kerékpárút a katolikus templom mellett, a Kossuth Lajos utcán – amelyen  egyelőre tilos behajtani a biciklizőknek – át kivezet majd a főtérre. A Szabadság téren két irányba halad: a Napsugár napközi otthonig, átszelve a város központját, Székelyudvarhely irányába pedig a Timafalvi úton, az Erzsébet-kútig. Ezt a szakaszt tíz évig használhatják a kerékpározók, hiszen a 137-es megyei út biztonsági zónájának bérmentes használatáról már tavaly határozatban döntött Hargita Megye Tanácsa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék

Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez

Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez
2026. július 19., vasárnap

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen

Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen
2026. július 19., vasárnap

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi

Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi
2026. július 19., vasárnap

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók

Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók
2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
Hirdetés
2026. július 16., csütörtök

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében

Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében
2026. július 16., csütörtök

Hat év bonyodalom után költözhettek be a gyerekek az új óvodába

Hat év és számos bonyodalom után megépült az óvoda Homoródszentmártonban, ahol egy előkészítő osztály és egy napközis évfolyam is helyet kapott. Bár konyha nincs az épületben, az étkeztetésre is találtak megoldást.

Hat év bonyodalom után költözhettek be a gyerekek az új óvodába
2026. július 16., csütörtök

Teljes útlezárás lesz csütörtökön a székelyudvarhelyi Iskola utcában

Teljesen le lesz zárva a gépjárműforgalom elől július 16-án, csütörtökön 9 és 16 óra között a székelyudvarhelyi Iskola utca, munkálatok miatt.

Teljes útlezárás lesz csütörtökön a székelyudvarhelyi Iskola utcában
Hirdetés