
Fotó: Pál Árpád
Év végi összeállításunkban az elmúlt tizenkét hónap fontosabb udvarhelyszéki történéseit elevenítjük fel. Válogatásunkban ugyanakkor felidézzük azokat a riportjainkat is, amelyekben egyedi sorsokat, különleges vagy különös történeteket mutattunk be 2017-ben.
2017. december 30., 11:312017. december 30., 11:31
2017 első napjaiban egy homoródalmási idős asszony meggyilkolásáról számoltunk be. Az eset arra ösztönözte a helybélieket, hogy polgárőrséget szervezzenek.
Fotó: Barabás Ákos
Aztán írtunk arról a tizenhat éves diáklányról, akit éjjel, mínusz tizenöt fokos hidegben tettek utcára, ugyanis nem tartotta be a székelyudvarhelyi Református Diákotthon belső rendszabályzatát. A diákok és szülők a bentlakás igazgatójának túlkapásaira és visszaéléseire panaszkodtak.
Fotó: Barabás Ákos
Januárban a kerekerdői 385-ös számú Hunyadi János-zászlóaljnál szolgáló katonák kaszárnyájában jártunk, arról írtunk, miként telik egy tüzér napja.
Fotó: Barabás Ákos
A nagyvárosokhoz képest megkésve és jóval kisebb számban tüntettek februárban Udvarhely központjában a közkegyelmi törvénytervezet és a Btk. kormányrendelettel való módosítása ellen.
Fotó: Barabás Ákos
Cikkeztünk arról is, hogy a számvevőszéki vizsgálatból kiderült: valakinek vissza kell fizetni az előző városvezetés által működtetett Udvarhelyi Média Kft.-be pumpált közpénzt és az így generált veszteséget.
A megszaporodott kátyúkról szintén februárban írtunk, akkor a városháza képviselői az idő enyhülését várták, hogy elkezdjék a javításokat.
Fotó: Barabás Ákos
Márciusban cikkeztünk a vidéki tengelytörő úthálózatról, amelyre folyamatosan panaszkodtak az udvarhelyszékiek. Gondot viszont nemcsak a kátyúk és a sáros utak okoztak, hanem a medvék is: jószágokat öltek, és házakba is betörtek.
Riportot készítettünk az udvarhelyi Máthé András barkácsszaki saját építésű, Moszkitó nevű helikopteréről, és beszámoltunk arról, hogy a Matrica Rt. vállalatnál hónapokat késtek a bérek, akkor a főrészvényes kérésére átszervezést terveztek.
Fotó: Dávid Anna Júlia
Összeállítást készítettünk a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők vagyonáról 2016-os nyilatkozataik alapján, kiderült, hogy legtöbbjüknek nem kell nélkülözniük, legjobban Derzsi László és Orbán Árpád keresett 2015-ben.
Fotó: Barabás Ákos
Udvarhelyen üléseztek a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok, a közgyűlésről hiányoztak az udvarhelyi románok, Dan Tanasă pedig felháborodott, mert a gyűlésen jelen lévők közül sokan „funkcióval rendelkeznek”, de „nem csinálnak semmit”.
Fotó: Pál Árpád
Árpilisban döntöttek arról, hogy a lakótelepekről „kiseprik” a céges autókat.
Stábunk a zeteváraljai víztározó alagútjába is eljutott, a zsiliprendszert és az üzemi részleget is megmutattuk olvasóinknak.
Fotó: Barabás Ákos
Az SZKC irányítójával, Goran Kuzmanoszkival és családjával interjúztunk, akik elmondták, hogy Udvarhely a második otthonuk.
Fotó: Barabás Ákos
Székelyudvarhelyen is lakáshiány van, még drágán is nehéz vásárolni – derült ki májusi összeállításunkból. Arról is cikkeztünk, hogy gumilövedékes és éles lőszers pisztolyokat vásárolt az udvarhelyi helyi rendőrség.
Fotó: Barabás Ákos
Helyszínre mentünk a májusi esőzések alatt, amikor utakat mosott el és portákra is betört a víz. Homoródalmáson újabb agresszió történt: helyi fiatalt szúrt meg egy pásztor, gyújtogatással és rongálással folytatták.
Folytatódtak a medvetámadások júniusban is, több településen a polgármesterek a túlszaporodott nagyvad-populációra panaszkodtak, és a kilövési keret megállapítását sürgették. Sajnos a sűrű esőzések is folytatódtak, portákat és mezőgazdasági területeket árasztott el a víz vidéken, Székelyudvarhelyen a vihar néhány óra alatt megbénította a forgalmat, fák dőltek ki.
Fotó: Barabás Ákos
Bögözben lámpákkal, csörömpöléssel, kiabálással és petárdázással igyekeztek elkergetni a medvéket, stábunk a vadászokkal közösen vadriasztáson is részt vett.
Fotó: Barabás Ákos
Kanyaró- és szamárköhögés-járvány volt Betfalván és Székelyudvarhelyen, a kórház fertőzőosztályán tarthatatlan állapot alakult ki, több beteg kiszökött a kórtermek ablakán.
Fotó: Barabás Ákos
Botrány lett abból is, hogy az udvarhelyi taxisok között vannak, akik drágábban fuvaroznak a megengedettnél.
Stábunk Szentegyháza határában több kilométeren át üldözte a helyi civilekkel együtt a fatolvajokat.
Tizenhét év után bezárt a G. Café kultúrkocsma, és kiderült, hogy a székelyudvarhelyi „Matricagyár” általános fizetésképtelenségi eljárást kérelmezett, azzal a szándékkal, hogy újraszervezzék és megmentsék a céget.
A cirkuszi életről beszélgettünk a Székelyudvarhelyen állomásozó Gärtner Cirkusz porondmesterével, Ginóval.
Fotó: Barabás Ákos
Augusztus közepén váratlan hirtelenséggel zárták be a szejkefürdői strandot, és kerekasztal-megbeszélést tartottak a Madarasi Hargita tetején található kopjafák sorsáról. Riportot írtunk a homoródabásfalvi Kalo zenészcsalád tagjairól
Fotó: Barabás Ákos
Orkánerejű médiabotrányt generált szeptember elején az a videó, melyben egy román vásárlót – állítása szerint etnikai alapon – nem szolgáltak ki a székelyudvarhelyi Kaufland miccsezőjénél. Mint azonban kiderült, provokáció áldozatául esett az áruház kiszolgálónője. Ugyanakkor szemet szúrt a magyarellenes Dan Tanasă bloggernek az udvarhelyi polgármesteri hivatal épületére kitűzött székely zászló, valamint a város lobogója, ezért beperelte az önkormányzatot.
Fotó: Barabás Ákos
A negyvenéves táncházmozgalom alkalmából Székelyudvarhelyen rendezték meg szeptemberben az Erdélyi Táncháztalálkozót, ezrek ünnepeltek a jubileumon.
Fotó: Haáz Sándor
Októberben stábunk a székelyudvarhelyi hajléktalanszállón töltött egy napot. Cikkeztünk továbbá a székelykeresztúri súlyosan fogyatékos gyermekek elhelyezőközpontjának helyzetéről, hiszen az intézmény nem kapott pénzt utolsó negyedévi működési költségeinek fedezésére, és csak adományokból étkeztették a gyerekeket.
Rekordszámban, négyszázan futottak idén jótékony célokért a hatodik Fuss neki! adománygyűjtő rendezvényen. Riportban számoltunk be a homoródkarácsonyfalvi Rókavárról, ahol megdöbbentő körülmények között él tizennyolc roma család.
Fotó: Barabás Ákos
Az interjúk és riportok hónapja volt november, beszélgettünk a farkaslaki Fancsali Norberttel, aki idén elkezdte tanulmányait a câmpinai Vasile Lascăr Rendőraltiszt-képzőn, valamint az udvarhelyi Biró Kingával, aki tíz dolláronként gyűjtötte össze pénzét, hogy eljusson Amerikába, a felvidéki Hégli Dusánnal pedig a kisebbségi lét táncban feldolgozandó feszengéseiről interjúztunk.
Stábunk egy napot töltött el Miklósfalván egy védett házban, ahol a gyermekotthonokban nevelkedett, felnőtt értelmi fogyatékos fiatalok élettörténeteiket osztották meg.
Fotó: Barabás Ákos
A csíkszeredai fegyintézetbe is eljutottunk, börtönriportunk kitért az álomzárka titkaira, de arra is, hogy az elítéltek miként élik mindennapjaikat.
Fotó: Barabás Ákos
Megváltozott Udvarhelyen a Győzelem utca és a Függetlenség sugárút egy szakaszának forgalmi iránya, az újítást nehezen szokták meg a sofőrök. Elkerülhetetlenné vált a székelyudvarhelyi Matriţa Rt. bezárása: a részvénytársaság általános csődeljárást kért.
Önbíráskodásba fogott karácsony előtt néhány kecseti lakos, és traktorral rombolt le egy roma család által lakott házat.
Fotó: Barabás Ákos
Az év utolsó önkormányzati ülésén elfogadták Székelyudvarhely Általános Rendezési Tervét (PUG), amely közel tíz évig készült.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!