
Focitornával kezdődött meg szerdán a roma napi rendezvény
Fotó: Barabás Ákos
Mintegy száz udvarhelyi roma mutatja meg tánctudását csütörtök délután a szejkei színpadon, ahol roma napi hagyományőrző gálaműsort szervez a Budvár Roma Egyesület és a gyulafehérvári Caritas. A program része ugyanakkor egy roma szépségverseny is, amelyre nem volt még példa környékünkön. A rendezvény szerdán futballtornával kezdődött.
2017. május 17., 20:052017. május 17., 20:05
A délután öt órára tervezett köszöntőbeszédek után a Budvár-negyedi roma gyerekek és felnőttek által alapított tánccsoportok fellépésével folytatódik a csütörtöki szejkei gálaműsor – fejtette ki lapunknak Leskó Barbara, a gyulafehérvári Caritas munkatársa, akit az udvarhelyi romaprogramok szervezésével bíztak meg. Mint mondta, úgy hirdették meg, hogy bárki részt vehet az előadáson, és közel százan jelentkeztek. Nekik nyújtottak némi szakmai támogatást a szervezők. A részvevők nemcsak roma táncokat fognak bemutatni – „ami a vérükben van” –, hanem más előadásokkal is készülnek.
amelyre 14 év felettiek nevezhettek be. „Összesen tízen vannak, nekik már tartottunk is egy felkészítőt. A szépségversenyen zsűri fog pontozni, és díjazás is lesz” – magyarázta a szervező. A rendezvény közös étkezéssel és élőzenés előadással zárul.
„Nagyon fontos a roma nap megszervezése, hiszen ekkor megmutathatjuk a társadalomnak, hogy mi is emberek vagyunk.
– fogalmazott Szász Emil, a Budvár Roma Egyesület képviselője. Hangsúlyozta, fontos, hogy legalább a gyerekeket jóra és tehetségük kihasználására neveljék, hogy ne válasszanak bűnözői életmódot. „Együtt kell megoldást találni a romakérdésre, hiszen ez az egész közösség érdeke. Ehhez azonban támogatásra van szükségünk” – jelentette ki Szász. Hozzátette, rendezvényüknek közösségkovácsoló szerepe is van.
Elzárkóznak a témától
Leskó Barbara rámutatott, meglehetősen nehézkes egy ilyen program megszervezése, hiszen kevés támogatójuk van, az udvarhelyi cégvezetők sem adnak szívesen szponzorpénzt. „Nekünk az a célunk, hogy érzékennyé tegyük a téma iránt az embereket. Szeretnénk minél jobban bevonni a közösséget, hogy valóban egy interkulturális esemény legyen, de sajnos az udvarhelyiek többsége elzárkózik a témától. Ez viszont egy olyan dolog, amivel a közösségnek foglalkoznia kellene” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a polgármesteri hivataltól azért kaptak némi segítséget. Kiemelte, bárkit szívesen látnak a rendezvényen.
Mit hoz az új év: békét vagy bizonytalanságot? Spórolást vagy utazást? A Székelyhon január közepén egy gondolatébresztő, ugyanakkor szórakoztató játékkal várja olvasóit a Facebookon.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) szerint felgyorsult az influenza terjedése Romániában, ezért a szakembereik azt javasolják, hogy a védőoltásra jogosultak haladéktalanul oltassák be magukat.
Negyedik alkalommal szervezik meg a Nincs más név újévi keresztény zenefesztivált Marosvásárhelyen január 17-én 17 órától a Kultúrpalota nagytermében.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Négy székelyföldi városban lesz premier előtti vetítése a Káel Csaba filmügyi kormánybiztos által rendezett Magyar mennyegző című filmnek, amelyet kalotaszegi és más erdélyi helyszíneken is forgattak.
A január 1. és 8. közötti héten a SIRENE irodák közötti információcserének köszönhetően 453 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 313-at Románia területén.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó megelőző rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az akció célja a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő kiváltó okainak megelőzése volt.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Salvamont.
szóljon hozzá!