Hirdetés
Hirdetés

Üdülési jegyek: 1450 lej értékű utalvány jut egy alkalmazottnak

Illusztráció

Illusztráció

Az üdülési jegyeket 2018 első negyedévében osztják ki, ezekre 842 millió lejt szánt a minisztérium a 2018-as évi költségvetésből – írja az Agerpres hírügynökség Mircea Dobre turisztikai miniszter keddi nyilatkozatára hivatkozva.

Székelyhon

2017. december 12., 15:492017. december 12., 15:49

2017. december 12., 15:522017. december 12., 15:52

„A jövő évben osztjuk szét az üdülési jegyeket, amiket a 2018-as költségvetési tervezetbe belefoglaltunk. Arról egyeztettünk, hogy minden központi közintézmény a jövő évben osztja ki, mert a 842 millió lejt előirányoztuk a költségvetésben.

Idézet
Az üdülési járandóság értéke 1450 lej alkalmazottanként,

és ezt üdülési jegy, ún. voucher formájában kapják meg. Ezeket minden közintézmény odaítélheti, amennyiben az összeget belefoglalták a költségvetésükbe” – mondta a miniszter.

Az üdülési jegyet csak annak tulajdonosa használhatja fel,

ugyanis névre szólók lesznek, és csak a programban részt vevő szolgáltatóknál érvényesíthetők. A voucher-ék nem adhatók tovább. A miniszter szerint bevonhatják azon vendéglátó egységek vagy turisztikai irodák engedélyét, akik más személytől fogadnak el ilyen jegyet, mint annak tulajdonosa.

A romániai turizmus 2017-ben 47 százalékos növekedést könyvelhetett el.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Zivatar a hőségben

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.

Zivatar a hőségben
Zivatar a hőségben
2026. július 02., csütörtök

Zivatar a hőségben

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken

Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken
2026. július 01., szerda

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony

Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony
2026. július 01., szerda

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni

Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból

Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból
2026. július 01., szerda

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama

Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama
2026. július 01., szerda

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson

Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt

A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt
2026. július 01., szerda

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak

A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak
2026. július 01., szerda

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt

Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt
Hirdetés