
A fiatalokkal is megismertetnék a helyi dűlők, mezei-, erdei utak elnevezését Forrás: Mákszem Hunor
Elkészült Csíkszenttamás azon turisztikai térképe, amely a helyi látványosságok mellett a község erdő- és földállományát is bemutatja. A népszerűsítő anyagot rövidesen a helyiek is megtekinthetik, kézbe vehetik.
2018. október 30., 09:112018. október 30., 09:11
Végleges formát öltött Csíkszenttamás turisztikai térképe, amelyet a helyi önkormányzat azzal a céllal állíttatott össze, hogy a helyi iskolások, fiatalok jobban megismerjék a község több ezer hektáros erdő- és földállományát.

Többek között Csíkszenttamás látványosságai, dűlőinek, patakainak, hegyi forrásainak elnevezése és '50-es években készült légi felvétel is szerepel majd azon a térképen, amelyet pályázati pénzből készíttet a helyi önkormányzat.
Mákszem Hunor, Csíkszenttamás község alpolgármestere elmondta, az önkormányzati képviselők hétfői ülésén mutatták be először a turisztikai térképet, majd falugyűlésen, a helyi közbirtokosság ülésén is szeretnék közszemlére tenni. Persze
A térkép első oldalán látható a község adminisztratív területe, feltüntetve azon a dűlők, patakok, mezei-, erdei utak, hegyi források elnevezése, a másik oldalán pedig többek között a községről lehet olvasni röviden, valamint a turisztikai látványosságaikat is bejelölték, például a Szent Anna-feredőt, a Csonkatornyot és a Feneketlen-tavat.
Közzétették hétfő este a pénzügyminisztérium honlapján a jövő évi költségvetés elfogadásához szükséges és egyéb stratégiai intézkedéseket tartalmazó úgynevezett salátarendelet tervezetét.
Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.
Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.
Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.
szóljon hozzá!