
Maros Megye Tanácsa hétfőn vette át az Erdőszentgyörgyöt Bözöddel és Hargita megye határával összekötő felújított útszakaszt. Az eseményen jelen volt Péter Ferenc, a Maros megyei, illetve Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, illetve a megyei önkormányzat alelnökei és megyei tanácsosai – tájékoztatott a Maros megyei tanács sajtóirodája.
2017. június 27., 17:362017. június 27., 17:36
A bözödi út munkálatait tavaly júliusban kezdte el a kivitelező cég, a székelyudvarhelyi Multipland Kft., és a szerződés értelmében
Az elvégzett, több mint 10 kilométert kitevő munkálatokra 3 éves szavatosságot vállal az építő. A beruházás összköltsége 9,8 millió lej, amelyet a Maros megyei önkormányzat saját költségvetéséből fizetett.
– nyilatkozta Péter Ferenc. Az út mentén – amely a két megyét összeköti –, de már Hargita megyében fekszik egy másik igen látogatott település, Kőrispatak, amelynek szalmakalap-múzeuma és -műhelye, kulturális rendezvényei vonzzák mindkét megyéből a látogatókat. Ezenkívül, ugyancsak Hargita megyében, az út mentén fekszik Énlaka és Etéd, amelyeknek szintén nagy a turisztikai vonzerejük.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke megerősítette, hogy rövid időn belül helyreállítják a megyehatár és Kőrispatak közötti útszakaszt.
– emelte ki Borboly Csaba.
Az útátadáson jelen volt Erdőszentgyörgy polgármestere, Csibi Attila Zoltán is. „Polgármesterként számomra nagyon fontos volt az, hogy Bözöd települést, amely mostanáig elég elszigetelt volt, összekapcsoljuk a külvilággal. A bözödiek a leaszfaltozott útszakaszon ezentúl könnyebben tudnak közlekedni Erdőszentgyörgy és Marosvásárhely irányába. Emellett a bözödújfalusi-tónak komoly turisztikai potenciálja van, és a közeli Hargita megyei települések látnivalói is erősítik az út jelentőségét a turizmus szempontjából. A tó körül mostanáig csak nomád turizmus volt, de bízok benne, hogy pár éven belül már minőségi turizmusról is beszélhetünk a térségben” – nyilatkozta Erdőszentgyörgy polgármestere.
A megyei tanács a 136-os jelzésű út további szakaszának a helyreállításán is dolgozik. Jelenleg a műszaki tervek előkészítése zajlik, amely alapján Bözöd bejáratáig aszfaltozzák az utat, a településtől a megyehatárig terjedő szakaszon pedig kövezni fognak.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!