Tudtak, de nem beszéltek a zongoratanár ügyeiről

Vallomásával erősítette meg Tatár Gergely, sepsiszentgyörgyi zongoratanár a vádakat, miszerint szexuális viszonya volt két tizenéves lánnyal is a művészeti líceumból. Az iskola és a város is forrong, mint kiderült, többen is tudtak a történtekről, de hallgattak.

Bús Ildikó

2011. november 18., 21:522011. november 18., 21:52

2011. november 18., 22:062011. november 18., 22:06

A zongoratanár. A fénykép az egyik közösségi oldalon látható profiljából származik.

Hihetetlen történetek járják be a Plugor Sándor Művészeti Líceumot a hétfőn kirobbant üggyel kapcsolatban, miután a kiskorúak megrontásával gyanúsított Tatár Gergely besimerő vallomást tett és előzetes letartóztatásba helyezték. A zongoratanár és az egyik érintett lány között két éve kezdődött a szerelmi kapcsolat, a kislány akkor még csak 12 éves volt, és naplójába írta le a történéseket és érzelmeit. Ennek kapcsán robbant ki a botrány, amikor az egyik internetes blog nyilvánosságra hozta a napló részleteit. A blogbejegyzés azóta eltűnt az oldalról.

Tatár Gergely hosszas vallomást tett a rendőrségen, beismerte mindkét lányhoz fűződő viszonyát és ismerősei szerint már hét elején tudta mi történhet vele, és előkészítette könyveit, hogy azokat majd bejuttathassák hozzá a zárkába. Az egyik országos hírtelevízió információi szerint a most 14 éves lány nagyon tehetséges és rengeteg versenyt megnyert a tanár irányításával, sőt a tanár és a szülők között baráti kapcsolat is kialakult. Olyannyira, hogy egy ideig náluk lakott, míg saját háza épült. A közvéleményt felháborítja az eset, az iskolában bár hírzárlat van, mindenki erről beszél. A legtöbb szülő a tanárokra és igazgatóra neheztel, úgy gondolják, tudhattak az esetről, mégsem tettek semmit ellene.

K. L. 45 éves édesapa, akinek a kislánya szintén ebbe a tanintézménybe jár, igaz nem zene szakon. Elmondása szerint a lányától hallott már furcsa történeteket, de azt gondolta csak iskolai pletyka és gyerekfantázia, most azonban bebizonyosodott, hogy nem. „Sajnálatos eset, engem nagyon elszomorít, hogy iskolába sem engedheti az ember a gyerekét, mert nincs biztonságban. Felháborít, hogy ha tudták a tanárok, akkor miért nem cselekedtek, miért nem vizsgálták meg az ügyet és vették elő a tanárt. Most sem késő, mert az ilyen esetek felgöngyölítése sosem késő, de sajnos két vagy több gyereket tönkre tettek” – nyilatkozta a dühös édesapa.

I.B. szintén művészetis diák, nyolcadik osztályos, ugyan nem azon a szakon, mint az érintett kislány – de ő is tud az esetről: „Mindenki erről beszél, nem tudom ki a hibás, de én is láttam őket együtt hazafele menni, azt hittem csak tanár és tanítványa, mivel a tanár úr közvetlen volt. Most az iskolában minden erről szól, és a tanárt hibáztatják, nem a diáklányt, akit láthatóan megviseltek a történtek.”

A rendőrség mellett a tanfelügyelőség is vizsgálódik, a diákok szerint ugyanis az iskola falai között is folyt a szexuális viszony – amiról szintén sokan tudtak, mégsem tettek ellene. Az internetes közösségi oldalakon a művészetis diákok napok óta erről beszélnek, különböző történeteket mesélnek egymásnak, illetve arról is beszélnek, hogy szintén ezeken a portálokon milyen hozzászólásai voltak a tanárnak egy-egy, a lányok által feltöltött fényképhez vagy hírhez.

„Sokatmondó egyébként Tatár Gergely internetes oldala is, hiszen tagja egy, az állatok kínzása ellen fellépő csoportnak, de a kislányok megrontása ellen azonban nincs kifogása. Tőle nem lep meg, ami történt, és mindenkinek természetes a suliban – tudtak róla, nem is botrány az egész, inkább csak leleplezés” –  mondta az egyik tinédzser, aki szintén az iskola tanulója.

A lavina elindult: a tanár előzetes letartóztatásban van, a tárgyalásig pedig tovább bonyolódhat az ügy. Egyes információk szerint újabb lányok is tehetnek feljelentést, ugyanakkor a szülők egy része az iskola igazgatónőjét hibáztatja, amiért nem tette meg idejében a megfelelő lépéseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák

Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés