
Nyár óta nem használható a sportterem két mosdója
Fotó: Barabás Ákos
Hónapok óta használhatatlan a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola sporttermének két mosdója: a vizesblokkokat júniusban bontották el, mivel a tervezési hibákból adódóan az épület alapzata nedvesedett. A helyzet rendeződésében egyelőre csak reménykedik az iskola vezetősége és a termet használók, a kivitelező azonban nem kecsegtet semmi biztatóval.
2017. december 07., 13:202017. december 07., 13:20
A 2012 telén átadott sportteremről már a használatba adáskor kiderült, hogy
Akkor a padlót kijavították. Idén nyáron javítás céljából ismét bezárták a sporttermet abban a reményben, hogy a szünidő alatt sikerül kijavítani a hibákat. A munkálat összköltsége egyébként 42 ezer lej, amely három részre oszlik: egyharmadát a tervező, egyharmadát a kivitelező, egyharmadát pedig a tanintézet fedezi – tájékoztatott akkor a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
A 2017–2018-as tanév kezdete azonban csak annyi fejleményt hozott, hogy a tornatermet az iskola diákjai és a sportosztályosok használják,
– mondta el Szakács-Paál István, a szakközépiskola igazgatója. Mint kiderült, a fürdők alatti alapzati részbe jelentős mennyiségű víz szivárgott, így a kivitelezőnek nincs más választása, mint kivárni, amíg a felület kiszárad.
– ecsetelte Szakács-Paál.
Fotó: Barabás Ákos
Az Iskolás Sportklub három korosztályos kézilabda-csapatának tartottak heti edzéseket a Bányai sporttermében, ezeket most a városi sportcsarnokban tartják, „egymás hegyén-hátán”, jegyezte meg Bartus Attila, az ISK igazgatója. „A diákok délelőtt iskolában vannak, ezért az edzéseket csupán délutáni időpontra tudjuk tenni. A probléma az, hogy a csarnokot mások is használják, hattól nyolcig például az SZKC, így van olyan csapatunk, amelynek este nyolctól van edzése” – sorolta.
– hangsúlyozta Szakács-Paál. Az igazgató korábban kifejtette lapunknak: a javítás ugyan ideiglenesen orvosolja az épület vizesedését, viszont további problémák származnak majd a tervezési hibákból, hiszen a mosdók száma és nagysága nem változott, a kapacitás továbbra sem lesz elegendő.
Lassan készült el, mégsem lett jó
Hányatott sorsú a Bányai János Szakközépiskola hátsó udvarán épülő sportbázis, amelyet mellesleg először uszodának terveztek. Az építkezést 2010-ben kezdtél el: a 3100 négyzetméter alapterületű új sportlétesítmény összköltsége több mint 2 millió euró, amelyben az e célra megvásárolt – több mint 4000 négyzetméteres – földterület ára is szerepel. A beruházási értékből, azaz a 8 millió lejből körülbelül 1 milliót a helyi költségvetésből fordítottak az építésre, továbbá szintén az önkormányzat fedezte a területrendezést és a közművesítést, valamint biztosítja a tornaszerek és a bútorzat megvásárlását. Hasznos felülete ma 2192,38 négyzetméter, a pálya mérete 24-szer 44 m, 199 ülő- és 91 állóhely van az épületben, utóbbiak száma bővíthető, továbbá öltözők (külön fiúknak, lányoknak, tanároknak és edzőknek), raktárhelyiségek, fürdők, orvosi kabinet és ruhatár is helyet kapott benne. A sportterem saját hőközponttal is rendelkezik, a tervet a csíkszeredai Vallum Kft. készítette, és három udvarhelyi cég kivitelezte. A Viaduct kezdte az alapozást, amit a Sigapress folytatott, ez a cég fejezte be az építkezést, míg az Inszer Kft. az épületgépészetért felelt. A hivatalos átadás a tervezett tizenöt hónapos kivitelezési időhöz képest késéssel, 2012 decemberében volt.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
szóljon hozzá!