
Románia Európában az első helyen szerepel a tbc-s megbetegedések terén. Illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Több mint ötezer aláírást gyűjtött egy volt marosvásárhelyi újságíró, hogy elérje: kerüljön a parlament elé és szavazzák meg a tuberkulózistörvényt, amely szabályozná a kórral kapcsolatos kérdéseket.
2017. augusztus 15., 17:292017. augusztus 15., 17:29
A szászrégeni születésű Paula Rusu a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen tanult, majd Marosvásárhelyen televíziós újságíróként dolgozott a Pro Tv-nél, az Antena 3-nál, a TVR 1-nél, a Realitatea Tv-nél és a Romania Tv-nél is. Utóbbiaknak Bukarestben is munkatársa volt, majd szakított a napi sajtóval, és saját médiaprojektet indított paularusu.ro címen, ahol utazásokról, életmódról és egészségügyről ír, ezekkel a területekkel foglalkozik. Saját közösségi profilját majdnem 13 ezren, a honlapját mintegy ötezren követik. Paula Rusu tavaly februárban arról értesítette ismerőseit és munkatársait, hogy hosszas orvosi kivizsgálások után
Ezután országos ismertségét és népszerűségét főként az egészségügyi rendszer jobbításának rendelte alá, fő kezdeményezése a tuberkulózistörvény beterjesztése és elfogadtatása. Ennek érdekében több mint ötezer aláírást sikerült összegyűjtenie, és augusztus 3-án a beadványt átnyújtotta a képviselőház egészségügyi szakbizottságát vezető parlamenti képviselőnek, a Maros megyei Florin Buicunak (PSD).
„Ez csak az első lépés. (...) Florin Buicu képviselő egyébként ennek a törvénytervezetnek az egyik kezdeményezője, amely több mint másfél éve elakadt a szakbizottságok között. Megkezdtük a feloldását, és reméljük, együtt megérjük a jogszabály kihirdetését” – tette közzé Paula Rusu a közösségi oldalán. Hozzátette, szeptemberben visszatérnek a parlamentbe, és a törvénykezdeményezéshez csatolják a támogató aláírásokat is.
A médiaszereplő felhívta a figyelmet, annak ellenére, hogy megfelelő kezeléssel a tuberkulózis leküzdhető,
A törvénytervezet a tbc megelőzésére és kezelésére vonatkozó legfőbb gondokra kínál megoldásokat: az ideiglenes munkaképtelenség miatti szabadsághoz és járandósághoz való jog a kezelés teljes időszakára, az ambulancián töltött kezelés teljes időtartamára havi élelemjárandóság, a lakosság folyamatos tájékoztatása és nevelése, valamint a pácienseknek higiéniai tanácsadás a fertőzés terjedésének megelőzésére. Mindez pedig azért fontos, mert a statisztikák alapján Romániában minden nap hárman halnak meg a tuberkulózis következményeként, évente 12 ezren kapják el a kórt.
Mi a tbc?
A tuberkulózis vagy gümőkór baktérium által okozott fertőző betegség. A kórokozó nyálcseppek révén (köhögés) jut át egyik emberről a másikra, de fertőzött állat tejének fogyasztása is veszélyes lehet. A bejutott baktériumok elakadnak a legközelebbi nyirokcsomókban és betokosodnak, ha a szervezet védekezőképessége jó, akkor a nyirokcsomó elmeszesedik, gümő képződik, a gümők megakadályozzák a normális tüdőfunkciót, emellett bizonyos káros (toxikus) anyagokkal árasztják el a szervezetet. Ha az immunrendszer legyengül, pl. más betegségek, alkoholizmus vagy idős kor miatt, akkor a tokból kiszabadulhatnak a baktériumok és a köpettel a külvilágba jutnak. Előfordul, hogy a tbc-baktérium elárasztja az egész szervezetet és halálhoz vezet. Az 1950-es évek óta minden újszülöttet beoltanak tbc ellen.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
szóljon hozzá!