Szabálytalanul előzött egy török kamion vezetője, s emiatt ütközött bele egy szemből jövő másik kamionba.
2011. június 06., 12:512011. június 06., 12:51
2011. június 06., 16:502011. június 06., 16:50
Az E 60-as nemzetközi út Kendről kivezető szakaszán két kamion ütközött össze hétfőn reggel hat óra előtt. A vizsgálatok első szakaszának megállapításai szerint, a Kendről Segesvár irányába kivezető útszakaszon egy török kamionsofőr szabálytalan előzésbe kezdett, s eközben ütközött össze egy szemből jövő másik teherautóval. A balesetet okozó jármű kabinjába beszorult a gépkocsivezető, aki kezét, lábát is eltörte az ütközésben.
A Maros Megyei Katasztrófaelhárító és Vészhelyzeti Felügyelőséget 5.55 órakor értesítették a balesetről és kérték a segítségüket. Egy feszítővágóval felszerelt gépkocsival siettek a helyszínre, ahol kiszabadították a török sofőrt a roncsokból, majd átadták a sürgősségi rohammentő-szolgálatnak, amely a másik – könnyebb sérüléseket szenvedett – kamion sofőrjével együtt szállította kórházba. A baleset miatt egy órán keresztül szünetelt a forgalom, majd amint a roncsoktól sikerült felszabadítani az egyik sávot, megindult a közlekedés Marosvásárhely irányába.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
76 bírságot szabtak ki a rendőrök október 11-én a 15-ös országúton, a Marosvásárhely és Szászrégen közötti szakaszon végzett közúti ellenőrzések során. A szabálytalanságok többsége gyorshajtás miatt történt.
Egy országos felmérés szerint a romániai egyetemisták idén is nagyrészt a családjuk anyagi támogatására szorultak albérletük kifizetésekor. Idén azonban a 200–300 eurós havi bérlemények a népszerűbbek, míg tavaly többen fizették ki akár a 400 eurót.
Közlekedési baleset történt Nagyernyében vasárnap délelőtt, három autó ütközött össze, egy személyt kórházba kellett szállítani. Vasárnap délben a baleset miatt nehezen haladt a forgalom a térségben.
Közlekedési baleset történt szombat este Szászrégenben az Abafáji út és a Gyümölcsfák utca kereszteződésénél. A balesetben két személygépkocsi ütközött, hat személyt szállítottak kórházba.
Két lakóház is kigyulladt Marosvásárhelyen szombat délután a Louis Pasteur utca és a Nicolae Bălcescu utca sarkánál. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
Közlekedési balesethez riasztották a tűzoltókat szombaton reggel a Dédához tartozó Maroskövesd településre. A balesetben egyetlen személygépkocsi volt érintett, két személyt kórházba is kellett szállítani.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kezdő citeratanfolyamot indított óvodapedagógusoknak és tanítóknak Marosvásárhelyen. A képzés már elkezdődött, de ebben a hónapban még lehet jelentkezni rá.
Több tízezer látogatót várnak a hétvégén a XI. Tökfesztiválra Szovátán. A fürdőváros főutcáját mintegy kétezer, óvodások és iskolások által faragott és díszített disznótök teszi látványossá, míg a szálláshelyek szinte teljesen megteltek.
Órákra felfüggesztik az ivóvízszolgáltatást Marosvásárhelyen és Kelementelkén pénteken – adta hírül az Aquaserv vízszolgáltató.
szóljon hozzá!